hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szerette a festményeket – vádat emeltek a volt pénzügyminiszter ellen Romániában

  • MTI

Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Darius Valcov, a Ponta-kormány március óta előzetes letartóztatásban lévő volt pénzügyminisztere ellen: a politikust befolyással való üzérkedésért, és pénzmosásért állítják bíróság elé.

Valcovot azzal gyanúsítják, hogy korábbi tisztségében, Slatina város polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe.

Azzal is vádolják, hogy polgármesterként, később pedig szenátorként és pénzügyminiszterként közvetítőkön keresztül a tisztséggel összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenységet folytatott.

A politikustól három aranyrudat, 172 értékes festményt és több mint félmillió eurónyi készpénzt foglaltak le, amit a bankszámláin talált hasonló nagyságrendű összegekkel együtt zár alá helyeztek. Az árveréseken beszerzett festményeket, amelyekből állítólag magángalériát akart nyitni, Valcov barátainál rejtegette. Egyebek között három Picasso-, egy Renoir- és több Warhol-mű került elő a házkutatások során, de jelentősebb román alkotók – Nicolae Grigorescu és Corneliu Baba – művei is megtalálhatók a lefoglalt festmények között.

A vádirat szerint Valcov a vesztegetésből származó pénzt – a festményeken és aranyrudakon kívül – egy slatinai szállodába fektette, amelyet közvetítőkön keresztül valójában ő birtokolt és irányított.

A politikus őrizetbe vétele után a román média többoldalnyi lehallgatási jegyzőkönyvet tett közzé azokból az ügyészségi iratokból, amelyekkel a DNA Valcov előzetes letartóztatását kérte a bíróságtól. Az ügy egyik tanúja szerint Valcov – a lehallgatástól tartva – olykor temetőkben találkozott megvesztegetőivel, és bevásárlószatyrokban vette át a kenőpénz 100 ezer és 250 ezer euró közötti részleteit.

Valcov mindössze három hónapig volt pénzügyminiszter, de ebben a tisztségben a média gyakori szereplője volt. Az ő nevéhez fűződik ugyanis a látványos adócsökkentéseket bevezető új adótörvénykönyv előkészítése, az adóelkerülők ellen indított – szintén nagy visszhangot keltő – "hajtóvadászat" és az adózási fegyelem növelését célzó nyugtalottó bevezetése.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink