hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szegény gyerekek pénzét lopták el! Vádemelést javasol a NAV

  • adozona.hu

Vádemelést szorgalmaznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói egy Békés megyei közhasznú egyesület vezetőjével és társaival szemben, akik a gyanú szerint visszaéltek a hátrányos helyzetű fiatalok helyzetének javítására fordítható támogatással.

A közhasznú egyesület ifjúsági klub létrehozására kapott 29,5 millió forint támogatást. Bár az egyesület elnöke és helyettese a teljes támogatást készpénzben felvette a szervezet bankszámlájáról, abból nagyjából 22 millió forintot nem a fiatalokra költöttek – tudatta közleményében a NAV.

A 22 millió forint elköltését fiktív – egyebek mellett strandbelépőről, várbelépőről, vízibicikli-bérlésről, állatkerti és falunapi programról, pingpong- és csocsóasztalról, meg nem valósult tábortűz rendezéséről szóló – számlákkal igazolták.

A pénzügyi nyomozók az egyesület vezetőjét, helyettesét, szegedi projektmenedzserét, valamint a fiktív számlákat biztosító öt társukat jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt gyanúsítottként kihallgatták, a nyomozást befejezték, és vádemelést javasolnak a Békéscsabai Járási Ügyészségnél – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink