hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Számlára mehet minden nyugdíj?

  • lapszemle

Három éven belül mindenütt lehet majd kártyával fizetni, még általánosabbá teszik a bérek és juttatások bankszámlára utalását – többek között ezekkel harcolna a kormányzat a készpénz ellen. A kápéban fizetés havi 1,5 millió forintos határát két lépcsőben 500 ezer forintra csökkenthetik – a vállalatok mellett kiterjesztve ezt a lakosságra is – írja az enpenzem.hu.

A számlára utalt jövedelmek arányát a stratégia szerint emelni lehetne, például azzal, ha az állami kifizetéseket számlára utalnák. Az anyagban érezhetően igen óvatosan kezelik a nyugdíjkifizetések kérdését (nyilvánvalóan azért, mert a kötelező utalás óriási felzúdulást váltana ki).

Mint leírták: „egyes jól körülhatárolható csoportoknál, mint a nyugdíjasok vagy munkanélküliek, kedvező hatása lehet a jelenleg kidolgozás alatt álló szociális alapszámlának”. Az előnyös hatást pedig a szöveg szerint „tovább erősíthetné az, ha az alapszámlára érkeznének a lehető legnagyobb arányban az állami kifizetések (például nyugdíjak, rendszeres segélyjellegű támogatások, ösztöndíjak)”. Az enpenzem.hu megjegyzi: a tranzakciós illeték bevezetése, majd felemelése után tömegével menekültek a nyugdíjasok a bankoktól.

Arról egyáltalán nem ejt szót a pénzügyi tudatosság fejlesztéséről szóló átfogó nemzeti stratégia – amelyet múlt héten hozott nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium –, hogy a szociális számla (amire a stratégiában több ponton is erősen támaszkodnak) bevezetése miért késlekedik. Már egy évvel ezelőtt bejelentették, hogy az idén jöhet az ingyenes alapszámla, amit szociális alapon lehet majd igényelni. Elvben már megvan a konstrukció, a részletekről azonban csak nem készült el a rendelet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink