hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Részleges pilótasztrájk a Ryanairnél

  • MTI

Négyórás sztrájkot hirdetett péntek reggelre a Ryanair ír diszkont légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit – VC).

A csütörtökön közzétett felhívás szerint a munkabeszüntetés péntek reggel 5 órától 9 óráig tart, és a németországi repülőterekről induló Ryanair-járatokra vonatkozik.
Kiemelték: csupán „PR-fogás” volt a Ryanair azon bejelentése, hogy elismeri tárgyalópartnerként a VC-t, mert a bérekről és a munkafeltételekről szóló tárgyalások szerdára tervezett első fordulója előtt mégiscsak elutasítottak két embert a VC öt főből álló küldöttségéből, és ezért nem is tudták megtartani a tárgyalást.

Az érdekképviselet történetében nem volt még olyan eset, hogy a munkaadó ennyire a „sárba taposta” volna a szakszervezeti autonómiát – tették hozzá.

A VC korábban közölte, hogy december 23. délután és december 26. éjfél között biztosan dolgoznak majd a Ryanair-járatok német pilótái, de ezt az időszakot kivéve bármikor sztrájkba léphetnek.

A nyomásgyakorlással azt akarják elérni, hogy a munkaadó biztosítsa a piaci viszonyoknak megfelelő munkakörülményeket és fizetést a pilótáknak. Mint írták, „a pilóták tömött sorokban hagyják el a Ryanairt, mert csaknem valamennyi légitársaság jobb munkafeltételeket kínál”.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Közhasznú tevékenység adómentessége

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink