hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Reklámadó: válaszok és nyitott kérdések a kötelezettségről

  • adozona.hu

A közelmúltban megrendezett BrandFestival Special Edition rendezvény témája a reklámadóról szóló törvény és annak gyakorlati alkalmazása volt. A Republic Group és a MAZARS közös rendezvényén felvetett kérdések egyértelműen jelzik: a közel három hónapja hatályos jogszabály egyes rendelkezéseinek értelmezése és gyakorlati alkalmazása továbbra is komoly fejtörést okoz a reklámszakma képviselőinek és a pénzügyi szakembernek egyaránt. A rendezvényen felszólalt Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és Aczél László, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) elnöke, Erős Attila, a MAKSZ Online szekciójának elnöke, Román Balázs, a Kreatív című lap főszerkesztője, előadott Szmicsek Sándor a MAZARS adópartnere, illetve kiemelt figyelmet kapott a NAV osztályvezetőjének, dr. H. Nagy Dánielnek az előadása.

Az MRSZ és a MAKSZ képviseletében felszólaló vezetők kiemelték: a reklámadó bevezetése – az értelmezési nehézségek mellett – az adókötelezettséghez vagy a mentesség bizonyításához szükséges dokumentációs terhek révén jelentős többletmunkát és többletkiadást eredményez a reklámpiacon működő társaságoknak, miközben legtöbbjük számára nem keletkezik fizetendő adó.

A szervezetek képviselői szerint nehezen méltányolható, hogy a megrendelt reklám esetén belföldi – egyértelműen hazai adóalany – közzétevő esetén is a megrendelőnek kell nyilatkozatot beszerezni arról, hogy az adókötelezettséget a közzétevő teljesíti. Rámutattak: az ebből eredő többletterhek csökkentésének érdekében folyamatosan egyeztetnek a jogalkotóval a nyilatkozattétellel kapcsolatos előírások lazításáról. „Egy-egy médiaügynökségnél több ezer reklámadó-nyilatkozat adminisztrálásáról és szükség szerint sokszorosításáról van szó” – mutatott rá Erős Attila a MAKSZ Online szekciójának elnöke.

A Kreatív főszerkesztője a fentiekkel összefüggésben a reklámadó életképtelenségét hangoztatta, előrevetítve, hogy a jogszabály hamarosan megszűnik vagy szükségszerűen jelentős változásokon megy át. Kiemelte: jelenlegi formájában a legtöbb iparági vállalkozást érinti az adónem, hiszen – sok szereplőnek ugyan tényleges befizetendő összeget nem jelent – a „nullát nekik is ki kell számolniuk.”

Ami kiderült…

A nyitott értelmezési kérdések miatt a konferencia résztvevői különösen érdeklődtek az adóhatóság által kialakított álláspontok iránt: a NAV osztályvezetője számos korábban küldött gyakorlati kérdésre reflektált prezentációjában. Az adóhatóság előadója tisztázta, hogy nem minősül reklámadó-kötelesnek a politikai és társadalmi célú reklám, valamint a közérdekű közlemény.

Ugyancsak nem tekinthető közzétételnek, így nem keletkeztet adókötelezettséget a weboldalkészítés, a nyomdai szolgáltatás, az internet-szolgáltatói tevékenység, valamint önmagában a reklámanyagok kiszállítása, terjesztése vagy más kiadványokba történő behúzása sem.

Szintén nem közzététel az ismertető célzatú műsorelőzetes, műszaki leírás elérhetővé tétele, valamint termékek tárgyszerű bemutatása webáruházon keresztül. A NAV képviselője rávilágított arra is, hogy nem jön létre adóköteles ügylet, ha a közzététel nem a törvényben meghatározott csatornán valósul meg, így például nyomtatott anyagként nem minősül adókötelesnek a hímzett vagy gravírozott reklám. Szintén nem reklámcélú bevétel az áruházak által a kiemelt helyekre (gondolavégekre, raklapos szigetekre) történő árukihelyezés fejében számlázott ellenérték.    

…és ami még nem

A MAZARS adószakértőinek előadásai a törvény további értelmezési nehézségeire mutattak rá, amelyeket gyakorlati példákon keresztül is szemléltettek. Hangsúlyozták: a NAV által közzétett információs kiadvány ugyan számos kérdésben iránymutató, azonban az ebben felhozott példák nem fednek le minden lehetséges esetet, így sok esetben továbbra sem egyértelmű, hogy fennáll-e az adókötelezettség.

Szmicsek Sándor, a MAZARS adópartnere szerint jó példa erre a szponzorációs szerződés keretében finanszírozott filmgyártás, ahol a finanszírozó a támogatásért cserébe sok esetben termékmegjelenítést vár el. Azonban a legtöbb ilyen konstrukció esetén a gyártó rendelkezik az elkészített anyag filmes jogaival, ezeket egyszerre több médiumnak is értékesíti. Az anyagot az említett médiumok teszik közzé, de a finanszírozó és gyártó közötti megállapodás pillanatában még ez a közzététel korántsem biztos. Ennél fogva megállapítható, hogy a finanszírozó közvetlenül nem rendel reklámot, a gyártó sem értelmezhető közzétevőként, továbbá – amennyiben a közzététel létrejön –, a közzétevő sem realizál bevételt a közzététel kapcsán.

További dilemmát jelent a gyakorlatban annak eldöntése is, hogy egyes esetekben hol húzódik a határvonal az azonosítási célt szolgáló (adómentes), valamint a népszerűsítő jellegű (adóköteles) megjelenítés között. A MAZARS szakértői kiemelték a gazdasági szereplők dokumentációs kötelezettségeinek teljesítését, illetve a nyilatkozatok beszerzésének fontosságát, és rávilágítottak arra is, hogy a felek közötti szerződésben rögzített feltételek is döntőek lehetnek abban, hogy egy adott ügylet adóköteles-e, és ha igen, melyik szerződő partner oldalán milyen kötelezettséggel jár.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink