hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Plusz szerelvények lesznek az InterCity vonatokon a hosszú hétvégén

  • MTI

A megnövekedett forgalom miatt a MÁV több kocsival közlekedteti az InterCity vonatokat a hosszú hétvégén.

A vasúttársaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016-ban, a március 15-ei négynapos hosszú hétvégén – egy átlagos hétvéghez képest - 6 százalékkal többen vásároltak menetjegyet, akkor több mint 400 ezren szálltak vonatra és ebben az évben is hasonló forgalomra számítanak a szakemberek.

A MÁV azt kéri az utasoktól, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegyeket és helyjegyeket az ünnep előtt elővételben váltsák meg. Érdemes igénybe venni a jegyértékesítő automatákat, valamint az online vásárolható és a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható, 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet, amelyet a decemberi menetrendváltástól eddig 56 százalékkal többen váltottak meg, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban.

A MÁV tájékoztatása szerint március 15-én a szombati, március 16-án és 17-én az ünnepnapi, március 18-án a vasárnapi közlekedési rend lesz érvényes a vasúton.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink