hirdetés
További témák

Óriási megtakarítást remélnek az elektronizációtól

  • MTI

Az adózás teljesen elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

hirdetés
hirdetés

Varga Mihály kiemelte: a kormány azt szeretné elérni, hogy 2021-re teljesen elektronikusan készüljenek el a bevallások, ennek érdekében az adóbevállalásokat tovább egyszerűsítik.

A miniszter hozzátette: a digitalizáció terén bővíteni és felhasználóbaráttá kell tenni az állami szolgáltatásokat.

A nemzetgazdasági tárca vezetője elmondta: a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén a digitalizáció és a vállalati adóbevallások elektronikussá tételével foglalkoztak.

Varga Mihály elmondta: Észtország és Szlovénia példáját vették alapul, mindkét ország jelentős eredményeket ért el az állami szolgáltatások digitalizációjában.

Kifejtette: Észtországban a lakosság és a vállalkozások számára az állami ügyintézést teljesen elektronikussá tették, gyakorlatilag papírmentes a hivatali ügyintézés.
„Észtországban 1996-ban kezdték el az állami ügyintézés elektronikussá tételét, nekünk nincs rá ennyi időnk” – jegyezte meg Varga Mihály.

Nagyon fontos, hogy az elektronikus rendszereket minél biztonságosabban lehessen használni, törekedni kell arra, hogy a digitalizáció biztonságos megvalósítása továbbra is érvényesüljön – hangsúlyozta a miniszter.

Három-négy éves időtávon fontos lenne elérni, hogy a magyar állampolgárok is minden, az állami hivatalokkal kapcsolatos ügyüket elektronikusan, otthonról is elintézhessék – húzta alá Varga Mihály. Ehhez azonban szükség lenne az állami hivatalok adatbázisainak összekötésére – fűzte hozzá a miniszter.

A kabinet azt kívánja megvalósítani, hogy 4 év múlva a vállalkozások minden társasági adóval, illetve áfával, és a járulékokkal kapcsolatos tennivalójukat elektronikusan végezzék el – mutatott rá Varga Mihály.

A miniszter elmondta: éves szinten hozzávetőleg 6,7 millió járulék- és adóbevallás érkezik az állami hivatalokba, mintegy 600 ezer adóalany készít ilyen bevallásokat.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte: elsősorban a kis- és középvállalkozásokat kell felkészíteni arra, hogy képesek legyenek az elektronikus ügyintézésre.

 

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, részt vesz a sorsoláson is, ahol 2 db Rúzsa Magdi koncertjegyet nyerhet a Papp László Budapest Sportarénába! Az akció feltételei a 2017. december 1-től 2018. január 4-ig megrendelt, és 2018. január 12-éig befizetett előfizetésekre vonatkoznak. Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Alanyi adómentes eszköz értékesítése – áfabevallás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Kivára áttérés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Telekértékesítés

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

2017 december
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X