hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Óriási károk a hamis gyógyszerek miatt

  • adozona.hu

Évente mintegy 130 milliárd forint kárt okoznak a hamis gyógyszerek Magyarországon, ez a teljes hazai gyógyszerforgalom 13 százaléka, az Európai Unióban regisztrált hamis készítményeknek pedig a 4 százaléka –­ közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) csütörtökön az MTI-vel.

Az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának (OHIM) legfrissebb jelentésére hivatkozva a HENT azt írta, hogy uniós szinten mintegy 10,2 milliárd eurós kárt okoz évente a hamis gyógyszerek online forgalmazásából származó közvetlen bevételkiesés. A közvetett károkat is figyelembe véve ugyanakkor már 17,3 milliárd euróra tehetők a 2008-tól 2013-ig tartó időszakban évente.

Az illegális online kereskedelemből származó közvetlen károkat vizsgálva a térség legfertőzöttebb országa Bulgária 18 százalékkal, ezt követi Románia és Magyarország 17, illetve 13 százalékkal. A legtisztább ország Finnország és Svédország, ahol statisztikailag nem igazolható, hogy a hamisítás hatással lenne az értékesítésre – írták a közleményben.

Az anyagi károk mellett a gyógyszerhamisítás közvetlenül átlagosan évi 38 ezer ember munkahelyének elvesztéséhez is vezetett az EU-ban, az egyéb kapcsolódó szektorokra gyakorolt hatásokat is figyelembe véve viszont már csaknem háromszor annyian, évente 90 ezren lettek munkanélküliek.

A munkanélküliség következtében jelentős állami bevételkiesést is regisztráltak a felmérésben: a legsúlyosabb következményt a társadalombiztosítási járulékösszegből kieső csaknem 800, valamint a személyi jövedelemadó-bevallásból kieső csaknem 700 millió euró éves összeg jelenti. Emellett további 200 millió eurós kieséssel lehet számolni a társasági és osztalékadó esetében is, mivel a cégek a kisebb nyereségük után kevesebbet fizetnek az államkasszába.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink