hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Olasz, román, moldáv cigicsempészek – jó fogás

  • MTI/Adózóna

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Letenyénél és az M7-es autópályán is jó fogást csináltak: olasz és román kocsiban is csempészett cigikre bukkantak.

A pénzügyőrök a letenyei határrendészekkel közösen ellenőriztek egy olasz rendszámú személyautót. Az átvizsgáláskor a gépkocsi rakterében kialakított rejtekhelyről mintegy 13 ezer doboz Marble márkájú, magyar adójegy nélküli cigaretta került elő. A járművet vezető olasz férfi elmondta, hogy az előkerült cigarettát Magyarországon vásárolta, de eredetét nem tudta igazolni. A pénzügyőrök a több mint 14 millió forint értékű adózatlan cigarettát lefoglalták, a járművezető ellen orgazdaság gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

A pénzügyőrök az M7-es autópálya Töreki északi pihenőjénél is ellenőriztek egy román autóbuszt, amelyben négy román és három moldáv férfi utazott. A csomagtér átvizsgálásakor 111 karton, magyar adójegy nélküli cigarettára bukkantak, amely a csomagtér gyári üregeiben volt elrejtve. A NAV pénzügyőrei az adózatlan füstölnivalót lefoglalták, és több mint 1,2 millió forint jövedéki bírságot szabtakki.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Adózóna.hu

365 napos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

19 990 Ft + áfa HVG Klubkártyával 15 992 Ft + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna.hu alapcsomagjának előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 15 992 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

Adózóna Max-csomag

365 napos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2017

2017-es HVG Adó- és Tb-különszám

HVG Klubkártya

25 990 Ft + áfaHVG Klubkártyával 20 792 Ft + áfa(29 990 Ft + áfa helyett*)

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna Max előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » 2017-es HVG Adó-különszám
  • » 2017-es HVG Tb-különszám
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 20 792 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A csomag megvásárlásával most akár 23 kreditpontot is szerezhet: az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont; és ha most rendel, kreditpont gyűjtő akciónk keretében további 21 kreditpontot gyűjthet a System Media Kft. online képzésével. Részletek>>


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Lakásszövetkezet Fundamenta megtakarítása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Végelszámolás

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Autószerelő – pénztárgép

Magos Zoltánné

adószakértő

2016 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X