hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

OTP Bank: a bíróság hatályon kívül helyezte a GVH határozatát

  • MTI/Adózóna

A Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte az OTP Bankra 281 millió forint bírság kiszabását megállapító, 2009. szeptember 24-én kelt GVH határozatot az úgynevezett bankközi jutalék ügyben, megváltoztatva ezzel az azt helyben hagyó elsőfokú bírósági ítéletet, egyben a Gazdasági Versenyhivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte március 9-én – tette közzé a bank a BÉT honlapján.

A GVH 2009 szeptemberében több mint 1,9 milliárd forint bírságot szabott ki a magyarországi bankkártyapiac két szereplőjére, a Visára és a Mastercardra, illetve számos hazai pénzintézetre kartellezés miatt.

A pénzintézetek a versenyhatóság szerint egységesen és közösen rögzítették a két kártyatársaság jutalékát, amivel torzult a kártyatársaságok és a bankok közötti verseny is.

A pénzintézetek összesen 968 millió forintos bírságot kaptak, a versenyhatóság az OTP Bankot 281 millió, a Budapest Bankot 188 millió, az MKB Bankot 84 millió, a K&H Bankot 127 millió, a CIB Bankot 91 millió, az Erste Bankot 107 millió, az ING magyarországi fióktelepét 90 millió forint megfizetésére kötelezte.

A két magyarországi kártyatársaság, a Visa és a Mastercard egyenként 477 millió forintos büntetést kapott. 

A versenyjogi büntetésben részesített bankok még 1996-ban állapították meg az egységes bankközi jutalék mértékét, ami nem biztosított esélyt arra, hogy a Visa és a Mastercard közötti verseny éreztesse hatását. A pénzintézetek ugyanis közvetetten befolyásolták a kereskedői díj – vagyis a kereskedő által a kártyás fizetést elfogadó banknak fizetett jutalék – szintjét, ami eredetileg a bankok közötti verseny egyik legfontosabb tényezőjének kellett volna lennie.

A versenyhatóság a 2004–2007 közötti időszakban befolyt bankközi jutalékot vette a bírság alapjául, míg jelentős enyhítő körülményként értékelte, hogy az eljárás alá vontak maguk is felismerték, hogy a bankközi jutalék mértékén változtatni kell, és az eljárás során együttműködő magatartást tanúsítottak.

További enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az eljárás egyes elemeiről a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a GVH is tudomást szerzett, illetve az Európai Bizottság még nem sújtott bírsággal részben hasonló megoldásokat.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás, saját rezsis beruházás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Csernobili nyugdíjas

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink