hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyolcmilliárd forintos keret vállalkozások technológiai korszerűsítésére

  • MTI/Adózóna

Kis- és közepes vállalkozások jelentkezését várják az építőipari kapacitás bővítését támogató 8 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett pályázatokra, amelyek a vállalkozások technológiai korszerűsítését szolgálják – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent határozat szerint a kormány az idén 8 milliárd forintot, a következő két évben pedig további 6-6 milliárd forintot biztosít az építőipar hatékonyságának növelésére.

Koji László kiemelte, ezektől a lépésektől az ÉVOSZ a szakmunkás-munkaerőhiány megoldását, valamint az építőipari kapacitás gyors bővülését várja. Ugyanis a szakszövetség elnöke szerint, ha a szektor idén nem tudna a 2017-es teljesítményéhez képest gyorsabban és hatékonyabban dolgozni, akkor körülbelül 600 milliárd forint értékű munkalehetőségtől esne el.

Hozzátette: az idén rendelkezésre álló 8 milliárd forintos keretből a 10 embernél többet és a 249 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató kkv-k kérhetnek támogatást – minimum 50 millió forint, maximum pedig 1 milliárd forint értékben – olyan fejlesztésekre, amelyek a kivitelezés és a tervezési folyamatok gépesítésére szolgálnak.

Példaként említette az erőgépek, vakoló berendezések, valamint mobil betonkeverők beszerzését. A beérkező pályázatok elbírálása folyamatos, a cél minden esetben az, hogy a pályázatokhoz szükséges támogatási szerződéseket legkésőbb 2018. szeptember végéig meg is lehessen kötni.

Koji László megjegyezte, hogy az ÉVOSZ adatai szerint ma Magyarországon körülbelül 4000 olyan építőipari vállalkozás van, amely jogosult a pályázat beadására és vélhetően egyötödük él is majd a lehetőséggel. 

A szakszövetség elnöke arról is beszámolt, hogy február végén írják majd ki a nagyvállalati beruházási támogatási (NBT) pályázatot, amelyet eddig is minden évben meghirdettek, idén azonban a nagy építőipari cégek is beadhatják kérelmeiket. A nagyobb társaságok a kkv-khez hasonlóan technológiai fejlesztésre kérhetnek pluszforrást. 

Koji László közölte, az építőipari kapacitás bővítését célzó támogatást az ÉVOSZ kezdeményezte. Mint mondta, erre a mostani pályázatra azért volt szükség, mert az elmúlt 6-7 évben nem írtak ki olyan beruházási, technológiai fejlesztést célzó pályázatot, amelyen építőipari vállalkozások részt vehettek volna.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink