hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nőtt a GDP-arányos hiány

  • MTI

A második negyedévben 3,8, az első félévben 3,2 százalékos volt a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya - jelentette a nemzeti számlák rendszere (ESA2010) szerint összeállított előzetes adatok alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A második negyedévi hiány 273 milliárd forint volt, 172 milliárddal több az egy évvel korábbinál, amikor GDP-arányosan 1,4 százalékot mutatott.

A kormányzati szektor első féléves deficitje 467 milliárd forintot tett ki, 77 milliárddal, GDP-arányosan 0,5 százalékponttal nőtt egy év alatt.

Az első félévben a kormányzati szektor bevétele 7045,8 milliárd, kiadása 7513,3 milliárd forint volt.

A bevételek az előző év azonos időszakához képest 3,6 százalékkal növekedtek. A társadalombiztosítási hozzájárulások 8,4, a jövedelemadó-bevételek 7,9, a termelési és importadók 6,4 százalékkal bővültek, az utóbbin belül az áfabefizetések 7,4 százalékkal nőttek. Ugyanakkor az egyéb bevételek 12,7 százalékkal csökkentek.

A kiadások 4,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Legnagyobb mértékben, 12,4 százalékkal a felhalmozási kiadások emelkedtek. A munkavállalói jövedelem 9,6, a folyó termelőfelhasználás 7,4 százalékkal bővült, míg a kamatok 10,6, a pénzbeni társadalmi juttatások pedig 0,4 százalék csökkentek.

A második negyedévében a kormányzati szektor bevétele 3611,6 milliárd, kiadása 3884,1 milliárd forint volt.

A bevételek 0,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A jövedelemadó-bevételek 8,4, a társadalombiztosítási hozzájárulások 7,5, a termelési és importadók 3,7 százalékkal bővültek, az utóbbin belül az áfabefizetések 1,6 százalékkal emelkedtek. Az egyéb bevételek 20,8 százalékkal csökkentek.

A kiadások 5,2 százalékkal nőttek a második negyedévében az előző év azonos időszakához mérten. A munkavállalói jövedelem 13,1, a folyó termelőfelhasználás 7,0, a felhalmozási kiadások 5,7 százalékkal emelkedtek, míg a kamatok 14,5, a pénzbeni társadalmi juttatások 2,5 százalékkal csökkentek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a 2014-re tervezett 2,9 százalékos hiánycél tartható.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink