hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megint jól jártak a biztosítók, még a piaccsökkenés is jó nekik

  • adozona.hu

Tavaly 2,5 százalékkal, 871,3 milliárd forintra növekedett a hazai biztosító társaságok díjbevétele. A nem életbiztosítások területén bővülést, míg az életbiztosítási üzletágban csökkenést mutatnak a számok – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a 2015. évi előzetes adatokat csütörtökön.

hirdetés

Tavaly – a korábbi évekhez hasonlóan – a nem életbiztosítások díjbevételének növekedése húzta a piacot, szinte minden részpiacon enyhe bővülés mutatkozott. Kismértékben ugyan, de növekedtek a vagyonbiztosítási – a tűz- és elemi kockázatokból, az „egyéb vagyoni kockázatokat” lefedő biztosításokból származó – bevételek. Az elmúlt egy évben mintegy 2,5 milliárd forintos díjbevétel-növekedés mutatkozott az egészségbiztosítások területén is.

Bővülés látható a két nagy gépjármű-biztosításnál, mind a casco, mind pedig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások területén jelentős volumennövekedés látszik: a 2014. év végihez képest közel 95 ezerrel kezeltek több kgfb-szerződést a biztosítók, mint egy évvel korábban. Ebben az adatban már szerepet játszik a gépjármű-értékesítés megugrása is, de a növekedést táplálta az is, hogy 2015-ben csökkent a biztosítatlan gépjárművek száma. Az üzletág 2015. évi, 107 milliárd forintos díjbevétele ugyanakkor még mindig alatta marad a 2009. évi 125 milliárd forintos összpiaci kgfb-díjnak.

A casco-piacon is mutatkozott némi bővülés: a szerződések száma az egy évvel korábbi 812 ezerről 821 ezer darabra nőtt 2015-ben, az üzletágból befolyó díjbevétel pedig 64,1 milliárdról 69 milliárd forintra emelkedett. Ugyanakkor látszik, hogy a hazai gépjárműállománynak továbbra is csupán töredéke rendelkezik casco-biztosítással. A hazai gépjárműpark átlagéletkora mára már meghaladja a 13 évet, s az idősebb gépkocsikra általában ritkábban kötnek vagyonbiztosítást tulajdonosaik.

A teljes piac 871,3 milliárd forintos díjbevételének nagyobbik része, 441,5 milliárd forint származott az életbiztosítási piac bevételeiből, az életbiztosítási díjbevétel 2,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az első pillantásra kedvezőtlen folyamat mögött azonban egy egészséges piaci átrendeződés áll: az egyszeri díjas termékek piaca 12 százalékkal zsugorodott, és a hangsúly inkább a hosszú távú ügyfél-megfontolást sejtető, folyamatos díjas termékek irányába tolódott el – közli a MABISZ.

A folyamatos díjas életbiztosítási piac bővülésében kiemelkedő szerepe volt az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosításoknak: 2014-ben 11,6 milliárd, tavaly pedig már 29 milliárd forint folyt be ezekre a biztosításokra.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint hosszú évek óta először pozitív, 28,3 milliárd forintos eredmény mutatkozott a szektor biztosítástechnikai eredményét illetően. Ugyancsak a jegybanki adatok tanúsága szerint tovább növekedett az állampapírok szerepe a biztosítói befektetések körében: 2015 végén a szektor 1034 milliárd forintot fektetett közvetlenül állampapírba, míg a közvetett állampapír-befektetések összege elérte az 1220 milliárd forintot.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, részt vesz a sorsoláson is, ahol két főre és két éjszakára szóló kupont nyerhet a veszprémi OLIVA Hotel & Étterembe, félpanziós ellátással! Az akció feltételei a 2016. december 1-jétől 2017. január 4-éig megrendelt, és 2017. január 17-éig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.
* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Digitális archiválás

Antretter Erzsébet

adószakértő, mérlegképes könyvelő

Niveus Consulting Group Kft.

Családi gazdaság és kata

Lepsényi Mária

adószakértő

Eho 2017

Lepsényi Mária

adószakértő

2016 december
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X