hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem bírták ki a hét csapást

  • adozona.hu

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel a Ganz-telep nagyszabású ellenőrzése. A hét hatóság közös akciója nyomán több eljárás indult, várhatóan több millió forintot tesz ki a bírságok összege, sőt néhány esetben büntetőfeljelentést tesznek az ellenőrök – közölte a NAV.

Közvetlenül az akció előtt a Készenléti Rendőrség a telep összes be- és kijáratát lezárta, csaknem száz gépjárművet és kétszáz személyt ellenőrzött, több esetben közlekedési szabálysértés miatt intézkedett.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a forgalmazott termékek eredetét kérték számon a kereskedőktől, akik közül egy sem tudta igazolni, hogy legális árukészlettel működik. Emiatt 50 millió forint értékű ruházati terméket – főleg lábbeliket, fehérneműt, női felsőruházatot – vettek leltárba a helyszínen megjelent szakemberek. Két cégnek sem online pénztárgépe, sem annak beszerzésére vonatkozó megrendelése nem volt, náluk mintegy hétezer NHL (National Hockey League) feliratú, hamis márkajelzéssel ellátott baseballsapkát, továbbá hamisított autóalkatrészeket találtak és foglaltak le összesen több mint 3,5 millió forint értékben.

A NÉBIH a telepen működő vendéglátóhelyeknél többek között alapvető higiéniai előírások megszegése és szabálytalan tárolás miatt intézkedett, a nyomon követhetőség hiányosságai miatt 4 és fél mázsa készételt és alapanyagot foglalt le és semmisített meg.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkaidő-beosztási problémákat és hiányos nyilvántartásokat talált a kereskedők ellenőrzésekor, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai pedig több esetben a tűzvédelmi előírások megszegését állapították meg.

Az akcióban részt vettek Józsefváros Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Kereskedelmi, valamint Építési Osztályának szakemberei, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai is.

A bírságok kiszabása folyamatban van, együttes összegük több millió forintra rúghat, továbbá az iparjogvédelmi jogok megsértése miatt büntetőeljárás indul.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink