hirdetés
További témák

Négyszeresére nő a háztartási nagygépek cseréjéhez pályázható összeg

  • adozona.hu

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 2,6 milliárd forintra emeli a háztartási nagygépek energia-megtakarítást eredményező cseréjére májusban meghirdetett program eredetileg 600 millió forintos keretösszegét, így minden sikeres pályázó megkapja a 25-45 ezer forint közötti támogatást az energiahatékony hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosó- és szárítógépek beszerzéséhez.

hirdetés
hirdetés

A keretösszeg megemelésével több mint 61 ezer család cserélheti le háztartási gépeit, így további 12-20 ezer forinttal csökkenhetnek a háztartások éves rezsikiadásai – idézi az NFM csütörtöki közleménye Szabó Zsoltot, a tárca fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárát. Elmondta: a pályázatok elbírálása a végéhez közeledik, várhatóan karácsonyig lezárul, a döntésről minden pályázó e-mailes értesítést kap.

Az államtitkár az Otthon melege program másik két, párhuzamosan zajló alprogramja kapcsán arra hívta fel a figyelmet: ha a támogatói okirattal rendelkező pályázó a beruházást már elvégezte, és most benyújtja a kiírásnak megfelelő, hiánytalan elszámolását, akkor az elnyert támogatást még idén kifizetik neki.

A 2017-ben a fűtési rendszerek korszerűsítésére és a gázkonvektorok cseréjére elindított alprogramokra összesen mintegy 5 ezer pályázat érkezett. A megtakarítás éves összege korszerű gázkonvektor beszerzése esetén csaknem 50 ezer forint lehet, egy kazáncserével pedig elérheti a 100 ezer forintot.

A kormány a családok megerősítése, kiadásaik csökkentése érdekében vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatásokkal is segíti a lakóépületek energetikai korszerűsítését. A 2014 őszén hazai költségvetési forrásból útjára indított Otthon melege program eddig több mint 180 ezer háztartás fejlesztéseihez járult hozzá több mint 27 milliárd forint összértékben – emelte ki közleményében az NFM.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, részt vesz a sorsoláson is, ahol 2 db Rúzsa Magdi koncertjegyet nyerhet a Papp László Budapest Sportarénába! Az akció feltételei a 2017. december 1-től 2018. január 4-ig megrendelt, és 2018. január 12-éig befizetett előfizetésekre vonatkoznak. Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Kis- és középvállalkozások társaságiadóalap-kedvezménye

dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Eszközértékesítés ügyvezető részére

dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Feltöltési kötelezettség

dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

2017 december
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X