hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ne halogassa a döntést: sokat nyerhet, ha még az idén megteszi

  • adozona.hu

December 31-én három – a vállalkozásoknak jelentős adómegtakarítást eredményező – határidő jár le. Az év utolsó napjáig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva) - ha már január elsejétől ezen igen kedvező adózási módok egyike szerint kíván adózni a vállalkozó -, illetve az alanyi mentesség az áfában. Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy 2016. december 31-én éjfélig az erre vonatkozó nyilatkozatot el kell juttatni az adóhivatalnak. A pénztárgéphasználatra újonnan kötelezetteknek is az év utolsó napján jár le a kassza üzembehelyezésére nyitva álló határidő, amely az állami támogatás igénybevételének egyik legfontosabb feltétele.

Akik még idén választják a katát, a teljes 2017-es évben így adózhatnak. Viszont annak, aki majd csak jövőre választja, számolnia kell azzal, hogy a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig egy külön – azt az időszakot felölelő, az eredeti adózási módjának megfelelő – bevallást is el kell készítenie. Érdemes december 31-éig minden kisvállalkozónak átgondolni a váltást, hiszen jövőre a kétszeresére – 6 millió forintról 12 millióra – nő a kedvezményesen adózó kata bevételi határa

Az alanyi adómentes vállalkozásnak – fő szabály szerint – nem kell áfát felszámítania és fizetnie. Sőt még áfa bevallást sem kell benyújtania. A katát választóknak érdemes megfontolni az alanyi mentességet is, hiszen így már ténylegesen minimálisra csökken az adminisztráció. 2017-ben egyetlen adatlap, bevallás kitöltésével sem kell bíbelődniük, mindössze egyetlenegy nyilatkozatot kell benyújtaniuk, de azt is csak 2018. február 25-én.  Az alanyi mentesség bevételi határa jövőre 2 millió forinttal nő, így 2017-re akkor választható, ha a vállalkozás bevétele sem 2016-ban ténylegesen, sem 2017-ben „észszerűen várhatóan, illetve ténylegesen” nem haladja meg a 8 millió forintot. Szilvesztert követően az alanyi mentességet legközelebb már csak a 2018-as adóévre választhatják a már működő vállalkozások.

A kiva választásával a kis- és középvállalkozások jelentős része spórolhat a közterhein. Jövőre az adófajta még kedvezőbbé válik, hiszen két százalékponttal, 14 százalékra csökken az adó mértéke. Annak a cégnek mindenképp érdemes az év utolsó napjáig átgondolni a kivára-váltást, amelyiknek a bértömege nagyobb a nyereségénél vagy növekedésre fordítja vissza a nyereségét. Ugyan kivára váltani bármikor év közben is lehet, de a 2016-os zárás miatt legkésőbb december 31-éig célszerű dönteni. A kiva alanyiság kezdő napjával a cégnek ugyanis mindenképp új, önálló üzleti év kezdődik.

Az új, kedvező adózási mód bejelentésére szolgáló nyomtatványok (16T101, 16T101E, 16T201T, 16T203KV) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról (www.nav.gov.hu) tölthetőek le, és kényelmesen az ügyfélkapun keresztül, illetőleg – a 16T203KV adatlap kivételével – postai úton, vagy személyesen is benyújthatóak.

Mindezek mellett a pénztárgéphasználatra újonnan kötelezett vállalkozásoknak december 31-éig van idejük kódot kérni az adóhivataltól, illetve üzembehelyezni az online kasszát. Ez ugyanis a gépenként 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételének egyik legfontosabb feltétele.

A katáról és a kiváról itt, egyéb 2017-es változásokról itt is olvashat!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cash flow beolvadás esetén

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink