hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Multik az EU célkeresztjében

  • MTI

Vizsgálatot indítana az Európai Unió egyes nemzetközi nagyvállalatok és uniós tagállamok között létrejött adózási megállapodások kiderítése érdekében – közölte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos hétfőn Brüsszelben, a globális versenyjogi központ (GLCL) kétnapos rendezvényén újságírói kérdésre válaszolva.

Margrethe Vestager kijelentette, hogy olyan nagyvállalatok ellen indítanának vizsgálatokat, mint az Apple, a Starbucks és a McDonald's, erről már a tavasz folyamán döntés születhet.

A megállapodások ugyanis megengedhetetlen diszkriminációt tartalmazhatnak a vállalkozások ösztönzése érdekében, ezért fontos annak megállapítása, hogy a támogatások az uniós előírások határain belül maradnak-e. 

A versenypolitikáért felelős biztos megjegyezte: ezek a vállalatok visszautasítják a titkos adómegállapodásokra vonatkozó vádakat, ugyanakkor Hollandiában a Starbucksnak a múlt év októberében kellett visszafizetnie 30 millió euró (nagyjából 9,3 milliárd forint) adótartozást. A közeljövőben pedig az Apple kényszerülhet nagyobb összeg kifizetésére Írországban, és az Amazon is az unió célkeresztjében van luxembourgi adómegállapodásai miatt.

Margrethe Vestager megemlítette a Google és a brit adóhatóság között létrejött 130 millió angol fontról szóló (nagyjából 53 milliárd forint) egyezséget is, amelyről az internetes cég azt állítja, hogy minden helyi adózási szabályozásnak megfelel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink