hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Módi lett a lízing

  • MTI

Jelentősen erősödött a magyar lízingpiac az idén, az első kilenc hónapban 428,3 milliárd forintot tett ki a magyarországi lízingcégek által finanszírozott összeg, 19 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel.

A közleményben Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke kifejtette, lényegében minden szegmensben folytatódott a bővülés, az első kilenchavi adatok alapján az idei növekedés felülmúlja majd a szövetség év eleji, 5 százalékos prognózisát.

A magyar lízingpiac teljesítménye európai összevetésben is kiugró: a gépjárműveknél például az európai átlagos növekedés valamivel 10 százalék alatt van, míg a magyarországi 18 százalék. A termelőeszközöknél pedig az európai bővülés üteme 12 százalék, Magyarországon ugyanakkor 20 százalékos az emelkedés az első háromnegyedévben. A környező országok lízingpiacain általában 10 százalék körüli, illetve az alatti növekedés volt jellemző ebben az időszakban – fűzte hozzá az elnök.

Nyikos Katalin kifejtette: a különböző lízingpiaci szegmensek közül az egyik legfontosabb pillér továbbra is a járműfinanszírozás. A személy- és kis haszongépjárműveknél 23 százalékkal 130,9 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg az első kilenc hónapban. A nagy haszongépjárműveknél pedig 21 százalékkal 122,7 milliárd forintra emelkedett a finanszírozott összeg.

A gépek és berendezések piacán 41 százalékkal 48 milliárd forintra nőtt a lízingcégek által kihelyezett forrás. A gépeknél bekövetkezett jelentős emelkedés a vállalkozások beruházási kedvének köszönhető, egyre több vállalkozás választja nemcsak a járművek beszerzéséhez, hanem az egyéb eszközökhöz is a lízingfinanszírozást – fogalmazott Nyikos Katalin.

A mezőgazdasági gépek esetében a finanszírozott összeg 9 százalékkal 53,6
milliárd forintra emelkedett. Ebben a szegmensben fontos szerepet játszott korábban a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp), amelyhez tavaly a kihelyezések 80 százaléka kötődött, az idén ez az arány 26 százalékra csökkent.

Az elnök kiemelte: az is látszik, hogy a mezőgazdasági gépeknél az nhp kifutása miatti forgalomkiesést piaci alapú konstrukciókkal pótolták a vállalkozások. A lízingcégek célja, hogy a vállalkozásoknak, ezen belül is a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor szereplői számára bármilyen eszközbeszerzéshez rugalmas és költséghatékony finanszírozási konstrukciókat nyújtsanak.

A Magyar Lízingszövetség a következő időszakban további bővülést vár, bár ennek üteme lassulhat – mondta Nyikos Katalin.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink