Minimálbér- és járulékváltozások hatása a kisvállalkozásokra

Megosztás Tetszik

Ki jár jól, kinek okoz majd fejfájást a kormány és az érdekképviseleti szervezetek között múlt héten kötött béralku? Beszéljenek a számok!

A közelmúlt bértárgyalásainak eredményeként jövőre a minimálbér 15, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nő, 2018-ban pedig az emelés 8, illetve 12 százalékos lesz. Emellett a munkaadóknak jövőre 5 százalékpontos járulékcsökkentést adnak, 2018-ban pedig további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok. Ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó átlagbér növekedése meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok, s így 2018-ban 2,5 százalékos lehet a mérséklődés. Ehhez jött hozzá még az a kormányzati vállalás, jövőre a társasági nyereségadó egységesen 9 százalékra csökken az eddigi 19 és 10 százalékról.

Először is érdemes megnézni, hogy a fenti politikai alkunak mi a számszerű hatása. Ezt szerepelteti a következő táblázat, (egyelőre a 2018. évi külön növekedési klauzulával nem számolva):

Minimálbér esetén (forintban)

Garantált bérminimumnál (forintban):

Az előzőekből látszik, hogy az állami költségvetés az egyezséggel nem járhat rosszul, mivel a vállalati költségek jobban emelkednek, mint a munkavállalók nettó bérei, és a különbözetet a tömegében megnövekedett adók teszik ki. Ránézésre a dolgozók is jobban járnak, ha az egyéb hatásoktól (például áremelő tényezőtől, foglalkoztatottságtól) eltekintünk. Akinél a kitermelendő forrásigény jelentkezik, az egyértelműen a vállalkozói kör. Ezen belül sem beszélhetünk azonban egyneműen érintett rétegről és körről.

Bár Magyarország a „millió vállalkozás országa”, a regisztrált körből több mint egymillió-egyszázezer önálló vállalkozó (ennek is csak a harmada a főfoglalkozású) és ötszázhatvanezer társas vállalkozó, de 99,7 százalékuk
kisvállalkozónak számít a statisztika szerint, (ebből is 97,9 százalék mikrovállalkozó), a középvállalkozások aránya 0,3 százalék volt, míg a nagyvállalkozásoké az egy ezreléket sem érte el.

A meghirdetett két éves egyezség kimondottan előnyös azokra nézve, akinél nem jelentkezik a minimálbér-növelés miatti gazdasági kényszer, viszont igénybe vehetik a jelentős adócsökkenéseket, azaz azon vállalati körnél, ahol már most is jelentősen a minimálbér felett, illetve a garantált minimálbér felett foglalkoztatják a dolgozóikat. Ebbe a körbe tartoznak döntően, s így az előnyös oldalon állnak a nagyvállalkozások, és a kiemelkedő nyereséggel működő kis- és középvállalkozások is. Ez azonban sajnos a számosság szempontjából a kisebbségnek tekintendő jelenleg, és a dolgozók többsége nem itt található.

Az intézkedés vesztesei azok a kkv szektorba tartozók, akik kényszervállalkozók, illetve kisebb nyereségességgel, vagy veszteségesen működnek, és a minimálbérre vonatkozó előírások „csak” egy adminisztratív szabályt jelentenek a minimális adóterhek vonatkozásában. Ilyenek lehetnek például a kisüzemi mezőgazdaságban, a kiskereskedelemben, a betanított munkát alkalmazó szolgáltatásoknál, vendéglátásban, turizmusban stb., s az előzőeknek külön regionális, területi érintettjei is kimutathatók.

Az előző intézkedés nyomán várható, hogy az egyes vállalkozások közötti különbségek még inkább erősödnek. Egyrészt megjelenik a növekvő költségek miatt egy árfeszítő hatás, amit az adott piacon csak egyesek tudnak érvényesíteni. A jobb piaccal, előnyösebb területi elhelyezkedéssel, kedvezőbb szakmával rendelkező kkv réteg szűkebb köre innovációval fel tud zárkózni a nyertes nagyvállalkozások mellé. Ugyanakkor a hátrányosan érintettek – például a kisebb képzettséget igénylő, nagy élő munkaigényű – munkahelyek bezárásra kényszerülhetnek, vagy „ügyeskedni” próbálnak: például részmunkaidőre jelentik be az alkalmazottat, s ezzel próbálják csökkenteni a járulékokat, ami persze azzal is jár, hogy az érintetteknek szerényebb nyugdíja lesz. Ugyancsak kérdéses, hogy hogyan hat azokra a munkavállalókra, akik után jelenleg a munkáltatójuk szociális hozzájárulási adókedvezményt kap, azaz ebben a körben továbbra is fennmarad-e a relatíve előnyös helyzetük (jelenleg az érintettek száma meghaladja a 900 ezer főt).

Ha az előző rétegezési problémáktól eltekintünk, akkor azt is látni érdemes, hogy az elmúlt 10 évben a régiós versenytársak jelentősen „elhúztak” Magyarországtól, egyedül Romániában alacsonyabb a minimálbér, így ebben a kontextusban annak emelése indokolt. Másrészt az egységnyi munkabérre jutó adó- és járulék-teher (az úgynevezett adóék) terén az OECD országok élmezőnyébe tartozunk (49 százalék körül), és ennek csökkentése szintén indokolt lehet, aminek az egyik megoldása a szociális hozzájárulási adó mérséklése. A kettős intézkedés közötti kapcsolatot és esetünkben a feszültséget az adja, hogy a minimálbér kényszerű emelésének forrását a szociális hozzájárulási adó csökkentése nem tudja kompenzálni, és így azt az érintett vállalkozónak kell kitermelnie, amire egyesek kevéssé, vagy egyáltalán nem képesek. Ez pedig kiélezheti a magyar munkaerő-piaci és versenyképességi problémákat, amit sajnos a nemzetközi statisztika azzal minősít, hogy Magyarország a 47. helyről a 69. helyre került az elmúlt tíz évben a magyar vállalatok hatékonysági, versenyképességi megítélése terén.