hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megszüntetné cégét? Itt a lista a teendőkről

  • Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló
3

A naponta százával megszűnő cégek vezetőinek, végelszámolóinak számtalan feladatot, bevallást, határidőt kell teljesítenie. Összefoglaltuk a végelszámolással kapcsolatos teendőket.

Sokat elárul a gazdaság működéséről, pillanatnyi állapotáról az úgynevezett vállalkozási barométer, azaz hogyan viszonyul az alakuló és megszűnő cégek aránya, helyzete egymáshoz képest. Magyarországon 2013-ban 6,5 százalék volt a cégtörlési index, azaz a törölt vállalkozások cégszámhoz viszonyított aránya, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. Hozzánk képest csak Szlovákiában és Szlovéniában törölnek több vállalkozást. 2012-ről 2013-ra Magyarországon nagymértékben, közel 25 százalékkal nőtt a törölt cégek száma, miközben egyre kevesebb új vállalkozás alakul. Tavaly a megszűnt vállalkozások száma meghaladta a 36 ezret. Magyarország a közép-európai mezőny felső részében található, Szerbiában a legalacsonyabb a cégtörlési index, mivel itt csupán a vállalkozások 0,8 százalékát törölték a múlt évben.

A megszűnés történhet önszántunkból (végelszámolás, jogutódlással történő megszűnés), vagy külső kényszerrel (például felszámolás, kényszertörlés). 2013-ban átlagosan 3000 vállalkozás szűnt meg havonta, ami naponta 100 cég törlését jelenti. 2014. februárban már több mint 3600 cég megszűnését regisztrálták. A cégek fogyását jelzi, hogy 2013-ban havonta átlagosan 2800 új cégalapításra 3000 törlés jutott, míg 2014. januárban és februárban összesen több mint 5500 cégalapításra jutott több mint 6500 törlés. Mint ahogyan a cégek születése sem egyszerű, úgy a megszűntetése sem (tekintettel annak költségeire és következményeire is). A következőkben a végelszámolással foglalkozunk, mivel egyre többen járják ennek az útját, sőt szeretnének élni az egyszerűsített végelszámolás intézményével.
OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, milyen tájékoztatási, bevallási és más kötelezettségei vannak a vezető tisztségviselőnek és a végelszámolónak!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (3)
Jozef Pasternak

Amit nem értek, miért van költsége egy olyan cégnek amit végelszámolással akarunk megszüntetni ?

Zsolt Ruszin

A cikk a legfontosabb igazolásra nem tér ki. Ez a NYENYI igazolás.

A 2014.01.01-től hatályos szabályok szerint annyit sikerült elérni a folyamatos jogszabályi észrevételezéssel és javaslatokkal, hogy ha a NYENYI adatok a NAV ellenőrzés során állapítja meg, akkor az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről szóló igazolás helyett az állami adóhatóság határozatát kell a végelszámolónak megküldenie a bíróság részére. (Ctv. 112.§)

Ezzel megszűnt a külön igazolás, de zavarok vannak a szabály értelmezésében, hiszen a határozat hiányában a cégbíróság nem tudja, hogy mi a helyzet. Sajnos még mindig ott tartunk, hogy a cégbíróságnál "pipálják", hogy mindent megkaptak-e.

A járulékokkal foglalkozó határozatról se derül ki, hogy az milyen határozat (elsőfokú, másodfokú, nemleges, vagy megállapítást tartalmazó) és még mindig nem sikerült elérni, hogy a nyugdíjadatok tekintetében az adóhatóság kommunikáljon közvetlenül a cégbírósággal, a végelszámoló ne nyújthasson be cellulóz alapú (ráadásul az ügyvéd által szkennelt) iratot, mert az így manipulálható.

Talán majd a következő évtizedre ebben a kérdésben is sikerül úgy csökkenteni az adminisztrációt, hogy az értelmes eredményre vezessen.

tasikó

Kötelező e a tevékenységet lezáró és a végelszámolási időszak alatti beszámolókat könyvvizsgálóval felülvizsgáltatni?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink