hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megsemmisítette az Ab a szövetkezeti törvény két pontját

  • adozona.hu

Az Alkotmánybíróság ma nyilvánosságra hozott határozatában elbírálta a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt támadó alkotmányjogi panaszokat. Az Alkotmánybíróság a törvény egészének alaptörvény-ellenességét állító indítványokat elutasította, a törvény két rendelkezését ugyanakkor alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette, egy további rendelkezéshez pedig alkotmányos követelményt állapított meg.

Az Alkotmánybíróság az indítványok alapján mindenekelőtt a szövetkezeti hitelintézetek kötelező integrációjáról szóló szabályozás egészét vizsgálta meg abból a szempontból, hogy megfelel-e a tulajdonhoz való jog korlátozására vonatkozó alkotmányossági követelményeknek. Ennek során az Alkotmánybíróság a korábbi Alkotmány alapján kialakított gyakorlatára támaszkodva kifejtette, hogy a tulajdonjoghoz való jog korlátozása kapcsán – más alapjogi korlátok szükségességének megítéléséhez képest – viszonylag szűk körű az alkotmányossági felülvizsgálat lehetősége, mivel az nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességére irányul, hanem arra szorítkozik, hogy indokolt-e a jogalkotó részéről a közérdekre hivatkozás.

Az Alkotmánybíróság figyelemmel volt arra, hogy a pénzügyi szektor egészének stabilitásában a szövetkezeti formában működő hitelintézetek biztonságos működésének is szerepe van. A pénzügyi infrastruktúrának a fenntartása és működőképességének biztosítása olyan közérdek, mely az állami gazdaság- és pénzügypolitika részeként a tulajdont (és vagyoni autonómiát) érintő beavatkozást indokolttá tehet Az Alkotmánybíróság megítélése szerint mindezek alapján összességében az integrált működés megteremtését illetően a közérdekre hivatkozás megalapozott. A tulajdonhoz való jog korlátozása arányosságának vizsgálata során pedig az Alkotmánybíróság fontos szempontnak értékelte, hogy a korlátozást kompenzálják az összehangolt működésből eredő előnyök (elsősorban az üzleti kockázatok csökkenése és a jövedelmezőség növelése), és különösen az a tény, hogy a szektor stabilitásának és biztonságának védelme érdekében az állam a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül jelentős összeggel (136,5 milliárd forinttal) járul hozzá az intézményvédelmi feladatok ellátásához, növelve a szektor pénzügyi stabilitását. Ezzel a kompenzációval együtt az érintett hitelintézetek önállóságát jelentősen csökkentő kötelező integráció egésze nem tekinthető alaptörvény-ellenesnek. 

Az Alkotmánybíróság ugyanakkor alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a törvénynek azt a rendelkezését, mely szerint az integrált szövetkezeti hitelintézetek egymás tartozásaiért sorrendben az intézményvédelmi szervezetet (a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetét) és a Takarékbankot megelőzően kötelesek helytállni. Tekintettel az integráció kötelező jellegére, illetve arra, hogy a tulajdonjogba történő beavatkozást a jogalkotó az intézményvédelmi szervezetnek juttatott vagyonnal kompenzálja, ez a szabályozási megoldás az alkotmányos tulajdonvédelem követelményeit nem elégíti ki. Az Alkotmánybíróság az alaptörvény-ellenes szövegrészt – a jogbiztonság védelmére tekintettel – 2014. december 31-ei hatállyal semmisítette meg.

Az Alkotmánybíróság által megsemmisített másik rendelkezés a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta esetleges leendő jogutódait privilegizálta: a Takarékbank más részvényeseitől eltérően ezen jogutódok részvényesi jogainak a gyakorlása nem függeszthető fel a törvényben felsorolt esetekben. Míg a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta esetében ésszerűnek tekinthető a különbségtétel a szövetkezeti hitelintézetek részvényesi jogainak felfüggesztéséhez képest, jogutódlás útján az ő részvényeik is kerülhetnek olyan személyhez (például szövetkezeti hitelintézeti szektor szereplőjéhez), mely esetében az alkalmazott különbségtétel ésszerűsége nem áll fenn. A jogalkotó tehát a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank jogutódjainak általános kivételként történő meghatározásával egy jövőbeli, bizonytalan személyi körre terjesztette ki a törvényi kivételt, amely az ésszerűség követelményének nem tesz eleget.

Az Alkotmánybíróság továbbá alkotmányos követelményként állapította meg, hogy az intézményvédelmi szervezet – illetve 2014. július 1-jétől a Takarékbank – által a szövetkezeti hitelintézetek számára meghatározott mintaalapszabály csak olyan kötelező elemeket tartalmazhat, amelyek a törvény céljainak eléréséhez nélkülözhetetlenek, vagy a törvény végrehajtását szolgálják, illetőleg a hitelintézetek integrált működésére irányadó európai uniós követelmények teljesítéséhez szükségesek.

A határozathoz Dr. Pokol Béla és Dr. Salamon László alkotmánybírók párhuzamos indokolást, Dr. Bragyova András, Dr. Kiss László, Dr. Lévay Miklós és Dr. Salamon László alkotmánybírók különvéleményt fűztek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink