hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megállapodtak a kitermelés emelésében az OPEC-országok

  • MTI

A kitermelés mérsékelt emelésében állapodtak meg a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai pénteken Bécsben szokásos félévenkénti tanácskozásukon, miután Szaúd-Arábiának sikerült meggyőznie az együttműködésről az ősrivális Iránt.

Az OPEC-tagállamok szakminiszterei abban állapodtak meg, hogy a kartellen kívüli szövetségeseikkel, élükön Oroszországgal, nagyjából napi egymillió hordóval, a globális kínálat 1 százalékának megfelelő mennyiséggel növelik kitermelésüket júliustól kezdve – erősítette meg Hálid al-Falih szaúdi energetikai miniszter.

Irak szerint a valóságban ez napi 770 ezer hordós emelkedést jelent majd, mert több ország, amelyekben nemrégiben csökkent a kitermelés, nehezen tudja majd elérni a teljes kvótáját.

Az OPEC-tagállamok szombaton tanácskoznak a kartellen kívüli nagy olajexportáló országokkal, és akkor öntik végleges formába a megállapodást, majd szeptember elején ismét összeülnek, hogy a tapasztalatok fényében felülvizsgálják az egyezséget.

A nagy olajfogyasztók, köztük az Egyesült Államok, Kína és India sürgette az OPEC-tagokat, hogy növeljék kitermelésüket, nehogy hiány alakuljon ki a piacon és elszaladjanak az árak.

Irán, az OPEC harmadik legnagyobb kitermelője azt követelte, hogy a szervezet utasítsa el Donald Trump amerikai elnöknek az olajkínálat bővítését célzó felszólítását. A teheráni vezetés arra hivatkozott, hogy Trump maga is hozzájárult az árak közelmúltbeli emelkedéséhez az Iránra és Venezuelára kivetett szankciókkal. Mindazonáltal a szaúdi energetikai miniszternek a bécsi tanácskozás megkezdése előtt néhány órával sikerült meggyőzni iráni kollégáját, hogy támogassa a kitermelés növelését.

Az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország 2016 decemberében állapodott meg arról, hogy a következő év január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében. Az egyezség hatályát tavaly májusban 2018 márciusáig, novemberben pedig 2018 végéig hosszabbították meg. Jelenleg a célt jóval, 40-50 százalékkal meghaladó mértékben teljesítik, azaz a kiindulási, 2016. októberi szinthez képest napi 2,8 millió hordóval kevesebb olajat termelnek ki.  

Hálid al-Falih arra figyelmeztetett, hogy az év második felében a világ akár 1,8 millió hordós hiánnyal szembesülhet. „Meg akarjuk előzni, hogy olyan hiány és szorítás alakuljon ki a piacokon, mint amit 2007-2008-ban láttunk” – mondta a miniszter azokra az időkre utalva, amikor az olaj hordónkénti ára közel 150 dollár volt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink