hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Magyar régiók az unió legszegényebbjei között

  • MTI

Négy magyar is helyet kapott az EU 20 legszegényebb régiói között 2011-ben. Az Eurostat régiók fejlettségét mutató friss kimutatásában néhány vaskos meglepetés is előfordul. Pozsony például az ötödik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkezett az EU 272 térsége közül.

A legszegényebbeket illetően nem változott az előző évhez képest a régiók fejlettségét bemutató statisztika, amit csütörtökön tettek közzé Brüsszelben. Az EU nyolc legelmaradottabb régiója közül öt bolgár, három román. A bolgár Severozapaden (Észak-Nyugat) és a román Észak-Kelet térség az egy főre eső uniós GDP 29 százalékával sereghajtónak minősül. 

A „piszkos” nyolcat azonban szorosan követi (pontosabban éppenhogy megelőzi) Észak-Magyarország, amely az átlaghoz képest 40 százalékkal 2011-ben a kilencedik legelmaradottabb régió volt az Európai Unióban. A legszegényebb régiók 20-as listáján további három hazai régió is helyet kapott: Észak-Alföld (43 százalék), Dél-Alföld (44 százalék) és Dél-Dunántúl (45 százalék). A húsz legszegényebb között összesen hat román, öt-öt bolgár és lengyel, és négy magyar van.

Az egy főre jutó GDP alapján a Budapestet is magába foglaló Közép-Magyarország 2011-ben is kiemelkedett a hazai mezőnyből 110 százalékos, tehát uniós átlag feletti fejlettségi szinttel. A második Nyugat-Dunántúl már csak 68, Közép-Dunántúl pedig 59 százalékon állt. Az ország egészét tekintve a magyar GDP 67 százaléka volt az EU28-ak átlagának. 

Ha 75 európai régió volt az átlagos fejlettségi szint 75 százaléka alatt, 41 térség egy főre eső GDP-je haladta meg a 125 százalékos szintet. Közülük 11 német, öt-öt holland és osztrák, 3-3 belga, olasz és brit régió.

A korábbi évekhez hasonlóan 2011-ben is Belső-London volt a ranglistavezető: egy főre jutó GDP-je több mint háromszorosa az uniós átlagnak (321 százalék). Luxembourg következett 266 százalékkal, míg a harmadik helyet változatlanul Brüsszel-főváros Régió foglalta el 222 százalékkal. Hozzá kell tenni, hogy London és Brüsszel esetében is meghatározó az ingázók nagy aránya, az ő gazdagságuk is beleszámít a mutatóba.

A negyedik Hamburg után következik a meglepetés: Pozsony és környéke 186 százalékos fejlettségi szinttel Ile de France-t, a holland Groningent, Stockholmot és Prágát megelőzve az ötödik helyen kötött ki.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink