hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Magyar javaslat: tüntessék fel az eltérő összetételt a terméken

  • MTI/Magyar Idők

A termékek jelölésében és a védjegyek piacán is rendet tenne az agrártárca annak a húszpontos akciótervnek a részeként, amelynek célja az élelmiszerek minőségének javítása és a vásárlói tudatosság növelése – nyilatkozta a Magyar Időknek Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

A napilag keddi számában megjelent cikk szerint heteken belül kiderülhet, hogy Brüsszel áldását adja-e a nyugati és a keleti piacon eltérő minőségben forgalmazott élelmiszerek jelölésére vonatkozó magyar javaslatra.

Ha az Európai Bizottság pozitív választ küld hazánknak, a nagy multinacionális élelmiszergyártóknak kötelezően fel kell majd tüntetniük a csomagoláson, ha az adott márkatermék összetételében vagy minőségében eltér a más országokban kapható verziótól. 

Az államtitkár elmondta: az élelmiszerek jelölésére vonatkozó szabályok uniós hatáskörben vannak, a tagállamoknak csupán szűk mozgásterük van. Azt remélik, hogy Brüsszel támogatni fogja az eltérő minőség jelölésére vonatkozó magyar javaslatot.

A nemrég napvilágot látott, úgynevezett húszpontos élelmiszer-minőségi stratégiával kapcsolatban Zsigó Róbert kiemelte: az intézkedéscsomag egyik lényeges eleme – az élelmiszerkönyvi előírások szigorítása és a hatósági ellenőrzés fejlesztése mellett – a vásárlói tudatosság növelése, a szemléletformálás. Az eltérő minőségű élelmiszerek esetében is az a legfontosabb szempont, hogy a vásárlók tudják, mire kell figyelniük a választáskor.

Erre a feladatra a következő években több mint másfél milliárd forintot fordíthat a földművelésügyi tárca.

A jelölések mellett a védjegyek piacán is rendet tennének, ma ugyanis számtalan minőséget garantáló jelölés van forgalomban. Nagyon sokféle védjegyet használnak a magyar piacon, amelyekről az emberek egyre kevésbé tudják eldönteni, hogy melyik védjegy mit garantál.

Ezért is fontos, hogy megkeressék azokat a pontokat, ahol egyszerűsíteni lehet a rendszeren. Emellett megerősítik a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet is, a rendszer pedig egy S-QR-kód-alapú hátteret is kap, amely segítségével a vásárlók egy kattintással minden fontos információt megtudhatnak az adott termékről.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink