hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Létszámstop a közigazgatásban, magasabb adóterhek a részmunkaidősök után Romániában

  • MTI

A román kormány létszámstopot rendelt el az év végéig a központi közigazgatásban, és magasabb adóterheket rótt ki a részmunkaidősöket foglalkoztató vállalkozókra.

A bukaresti kabinet döntését Mihai Tudose miniszterelnök jelentette be, aki közölte: az utóbbi időben túl sok személyt alkalmaznak a központi közigazgatásban a különböző intézmények, aminek véget kell vetni. Leszögezte: senkit nem fognak elbocsátani, hanem felmérik az intézmények valós humánerőforrás igényét, és megpróbálják hatékonyabbá tenni működésüket, hogy a rendelkezésükre álló emberállománnyal is tudják ellátni feladataikat.

A felmérő bizottságnak a munkáját személyesen a miniszterelnök irányítja. Az állások befagyasztása nem érvényes az oktatásban és az egészségügyben.

A kormány augusztus 1-jétől az adótörvénykönyvet is módosította. Így azok a vállalkozók, akik részmunkaidőben foglalkoztatnak alkalmazottakat, több társadalombiztosítási járulékot fizetnek majd, mert augusztustól az 1450 lej (97 150 forint) bruttó minimálbér alapján számolják ki az államkasszába befizetendő járulékokat. A törvény hatálya alól kivételt képeznek azok a vállalkozók, akik diákokat vagy maximum 26 éves korú egyetemi hallgatókat, legfeljebb 18 éves korú inasokat, fogyatékosokat vagy nyugdíjasokat foglalkoztatnak pár órában.

Mihai Tudose szerint a részmunkaidős alkalmazást sok vállalkozó adócsalásra használja.

A kormány által közölt adatok szerint tavaly év végén 1,1-1,2 millió részmunkaidős munkaszerződés volt. 370 ezer aktív dolgozónak csak egy részmunkaidős szerződése volt, illetve 710 ezer személynek 903 lej (60 500 forint) bruttó fizetése volt. A kormány szerint az elmúlt időszakban a részmunkaidős szerződések száma gyorsabb ütemben nőtt, mint a teljes munkaidős szerződéseké.

A kormány azt követően fogadta el a két intézkedést, hogy a miniszterelnök leváltotta a héten a román adóhatóság elnökét, miután az első fél évben az államháztartás bevételei elmaradtak a remélt szinttől.

Románia GDP-arányosan 2,98 százalékos államháztartási hiányt vállalt idénre, de nemzetközi pénzintézetek és román elemzők is kételkednek, hogy a kabinet tartani tudja vállalását, ha nem változtat az állami költségvetés szerkezetén.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink