hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Legalább kétmillió ember parlagfű-allergiás Magyarországon

  • MTI/Világgazdaság

Csaknem negyvenmilliárd forintot költenek az allergiások évente a tüneteik enyhítésére, legalább kétmillió ember parlagfű-allergiás Magyarországon, de egyelőre eredménytelen a harc a parlagfű ellen – mondta a Világgazdaságnak Kelen Andrásné, a ParlagfűPollen No Egyesület elnöke, aki szerint, ha minden olyan földtulajdonost megbüntetnének, akinek parlagfűvel szennyezett a földterülete, 10 milliárd forintra is rúghatna a bírságok összege.

A lap szerdai számában közölték, becslések szerint mintegy ötmillió hektár területen van parlagfű, ebből 700 ezer hektár erősen fertőzöttnek számít.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a lappal azt közölte, hogy eddig nyolc megyében zajlott le a parlagfüves területek légi felvételezése.

A beérkezett adatok szerint a legnagyobb parlagfűvel fertőzött területet Somogyegresen találták, 42 hektár nagyságú volt.

2017-ben külterületen a földhivatalok eddig 2170 esetben, összesen 3829 hektár nagyságú, parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel, és 467 esetben 670 hektár nagyságú, parlagfűvel szennyezett terület miatt 21,8 millió forint bírságot szabtak ki a hatóságok.

Belterületi parlagfű-szennyezettségért kilenc esetben szabtak ki bírságot, 6,2 millió forint összegben.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink