hirdetés
További témák

Kúria: nem sértett jogszabályt a Hortobágyi Nemzeti Park

  • MTI

A Kúria az utolsó, negyedik esetben is fenntartotta hatályában a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, miszerint a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóság nem sértett jogszabályt a korábban a felperesek által vitatott haszonbérleti szerződések megkötésekor – ismertette a Kúria döntését a HNP szerdán az MTI-vel.

hirdetés
hirdetés
Közleményük szerint a Kúria mint felülvizsgálati bíróság szeptember 5-én ismét megállapította, hogy a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítélete szabályosan és helytállóan foglalt állást a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága által lefolytatott haszonbérleti eljárások és annak nyomán megkötött haszonbérleti szerződések érvényessége ügyében.

Ez alapján a bírói fórumok egységesek abban, hogy a HNP jogszerűen és szabályosan járt el a haszonbérleti szerződés megkötésére irányuló pályázati eljárás során, nem sértett jogszabályt, nem kerülte meg azt, és a megkötött haszonbérleti szerződések nem ütköznek a jóerkölcsbe.

A közlemény emlékeztet rá, hogy 2014 decemberében több, a haszonbérbeadási pályázati eljárásban nem nyertes pályázó kezdeményezett peres eljárást a Hortobágyi Nemzeti Park és a nyertes haszonbérlő ellen a haszonbérleti szerződés érvénytelenségének megállapítása érdekében.

A Debreceni Törvényszék lefolytatta a bizonyítási eljárást és mind a négy esetben elutasította a felperesek keresetét.

Az ítéletek ellen a felperesek fellebbezést nyújtottak be. A Debreceni Ítélőtábla elutasította a felperesek fellebbezését és jogerős ítéletével helyben hagyta a Debreceni Törvényszék döntéseit, melyek mindegyike megállapította, hogy a HNP és a nyertes pályázó a pályázati eljárás és a szerződéskötés során nem sértett jogszabályt, nem kerülte meg azt és a megkötött haszonbérleti szerződések nem ütköznek jóerkölcsbe. 

A felperesek felülvizsgálati kérelme kapcsán a Kúria ezeket a döntéseket hatályban tartotta. Tekintettel arra, hogy a Kúria döntése ellen jogorvoslati lehetőség nincs, az ügyben a pereskedés vélhetőleg befejeződött írta a Hortobágyi Nemzeti Park közleményében.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, ünnepi akciónkban 25%-os HVG Könyvkupont kap, ezen kívül részt vesz a sorsoláson, ahol 10 db 10.000 forint értékű Douglas vásárlási utalványt, 10 db tea csomagot (tea válogatás és A nagy teakönyv), valamint 10 db csokoládé csomagot (csokoládé válogatás és a Csokoládémánia című könyv) sorsolunk ki! Az akció feltételei a 2017. augusztus 15-étől szeptember 28-áig megrendelt, és 2017. október 10-éig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.

Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek neve és regisztrációs száma a befizetés után kiküldött számlán lesz feltüntetve.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Tisztelt Szakértő!

Szipszer Tamás

adószakértő

Különbözeti adózás, áfa visszaigénylése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Építőipari többletmunka egyenes/fordított áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

2017 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X