hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közlekedési sztrájk Miskolcon – ellenzéki vélemények

  • MTI

A miskolci közgyűlés ellenzékben lévő pártjai a város vezetését hibáztatják a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozói szerdai sztrájkja miatt.

 Az MSZP miskolci szervezete szerint a miskolci utazóközönség ne a busz- és villamosvezetőkre, a jogaiért kiálló munkavállalókra haragudjon, hanem a város- és cégvezetésre, „azokra az emberekre, akik kivagyiságból, hatalmi mámortól fűtve úgy gondolják, a miskolci dolgozókkal mindent meg lehet tenni, a ma elkezdett sztrájk megmutatta, hogy tévedtek.”

Az MSZP most is a dolgozók pártján áll, „velük együtt várjuk, hogy a hatalom beismerje a tévedését”, az, hogy a „hatalom és a dolgozók vitája idáig fajult, nem az MVK-s dolgozókon, a szakszervezeteken múlott, sokkal inkább a fideszes városvezetésen” − írták.

A Jobbik városi szervezete azt közölte, hogy a Fidesz egy év ígérgetés után két lehetőséget hagyott a munkavállalóknak: „vagy beletörődnek, hogy becsapták őket, vagy sztrájkolnak.”

Most, hogy kezdetét vette a részleges munkabeszüntetés, még mindig nem a megegyezésre törekszik a városvezetés, hanem megpróbálja erőből letörni a sztrájkot: a járművezetők megfélemlítésével akarja elérni, hogy a kimaradó járatok mégis elinduljanak. A Jobbik támogatja a közlekedési dolgozókat, akiknek a küzdelme már nemcsak az elmaradt 3 százalékos béremelésről szól, hanem arról is, lehet-e következmények nélkül hazudni a miskolciaknak – fogalmaz a párt közleménye.

A DK szerint félrebeszél a miskolci városvezetés az ügyben, és támogatják az MVK dolgozóinak követeléseit, jogosnak tartják a sztrájkot.

Mint írták: arra kérik a miskolciakat, „legyenek szolidárisak a közlekedésiekkel, viseljék türelemmel akciójukat, legyen jó szavuk a sztrájkban résztvevőkhöz, aki teheti, viseljen kék szalagot”, a DK „azon lesz, ahogyan az a Sokak Magyarországa program bemutatóján is elhangzott, hogy európai normáknak megfelelő sztrájktörvényt léptessen életbe.”

Miskolcon szerdán üzemkezdetkor léptek sztrájkba a város tulajdonában lévő közlekedési társaság munkavállalói a cégnél működő három reprezentatív szakszervezet felhívására, ezzel az egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink