hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Korrupciós ügyet készült leleplezni az MSZP adócsalással gyanúsított sajtóperes ügyvédje

  • MTI/lapszemle

A Csongrád Megyei Főügyészség csütörtökön indítványozta a nyomozási bírónak, hogy rendelje el egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárdos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – tájékoztatta a főügyészség szóvivője az MTI-t. Az MSZP elnöke szerint Czeglédy egy egymilliárdos korrupciót készült leleplezni.

Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint Czeglédy Csaba, aki egy – a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő – szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy Csaba által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól. Ennek érdekében a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek nem vallották be a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket, vagy ha ez meg is történt, az adót nem fizették meg.

A bűnszervezet 2013 és 2016 januárja közötti működése alatt a több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetést az általános forgalmi adó tekintetében mintegy 1,7 milliárd, a személyi jövedelemadót illetően mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

A főügyészség kilenc gyanúsított – köztük Czeglédy Csaba, közvetlen munkatársai, a bűnszervezet középső és alsó szintjein elhelyezkedő cégek vezetőinek – előzetes letartóztatására tett indítványt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának, mert fennáll az öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményekkel gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének, illetve annak a veszélye, hogy szabadlábon kísérletet tennének az eljárás meghiúsítására – tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Az előzetes letartóztatás elrendeléséről még csütörtökön dönt a Szegedi Járásbíróság.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagálva az ügyre az alon.hu összefoglalója szerint a következőket mondta: „Közeledik a kampány, a Fidesz megpróbál ügyeket csinálni és lejáratni.” A szocialisták elnöke szerint a Fidesz azt próbálja elhitetni a választókkal, hogy mindegyik ellenzéki párt korrupt, csak ők egyedül az igazság bajnokai.

A politikus elmondta: Czeglédy Csaba képviseli az MSZP-t a párt összes sajtóperén, a múltban több száz ilyen pert megnyert.

Molnár Gyula azt is hozzátette, hogy Czeglédy letartóztatása után egy nappal készült a szombathelyi közgyűlés elé tárni egy egymilliárd forint értékű korrupciós ügyet.

Czeglédy egy korábbi gazdasági botrányával kapcsolatban az MSZP elnöke azt mondta: akkoriban képviselőjük olyan helyzetbe került, hogy könnyű volt megtámadni, ráadásul a szocialista párt egyik emblematikus arca is volt.
Molnár Gyula a műsorvezető kérdésére elmondta: az MSZP új ügyvédet keres a pereihez, a Czeglédyvel kötött keretszerződéseket pedig felfüggesztik. A politikus azt ugyanakkor hozzátette: ettől függetlenül az ügy politikai feltárását nem engedik el, mert a múltban is rengeteg hasonló ügy volt, amelyek után semmi nem történt.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink