hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kedvezménymegvonást terveznek a bevándorló munkavállalóknál Angliában

  • MTI

Villámkörutat tervez a jövő héten több EU-társállamban David Cameron brit miniszterelnök, hogy támogatókat toborozzon a London által igényelt uniós reformokhoz, és útja során ellátogathat Magyarországra is – írta meg nem nevezett magas rangú brit kormányilletékesekre hivatkozva a pénteki The Times.

A tekintélyes konzervatív brit napilap értesülése szerint Cameron a jövő hét második felében indul a körútra, miután II. Erzsébet királynő a hagyományoknak megfelelően szerdán ismerteti a május 7-ei parlamenti választások után alakult új konzervatív párti kormány első évének törvényalkotási programját.

A tervezetben szerepelni fog a törvényjavaslat a legkésőbb 2017 végéig tervezett népszavazásról, amelyen Cameron tervei szerint Nagy-Britannia EU-tagságának sorsáról kell majd dönteni.

Addig azonban a brit kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét, és a tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna.

A brit kormány ragaszkodni akar ahhoz is, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az újonnan felvett tagországokra, amíg gazdaságaik nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe.

A brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról a referendumon, hogy az EU-n belül vagy kívül akarják-e tudni hazájukat.

A The Times pénteki értesülése szerint Francois Hollande francia elnök már meghívta párizsi látogatásra a brit kormányfőt, a Downing Street azonban ennél szélesebb körű látogatássorozatot szeretne, amelynek során David Cameron ellátogatna Berlinbe, és az út "valószínűleg érinti" Hollandiát és Magyarországot is. Emellett a brit lap szerint lehetséges egy római megálló is.

A The Times szerint a brit kormányfő előtt álló feladat mértékét mutatja, hogy brüsszeli diplomaták máris jelezték: valószínűleg illegálisnak minősül az a terv, hogy a Nagy-Britanniába más EU-tagállamokból érkező munkavállalók az első négy évben nem részesülhetnének – egyéb szociális juttatások mellett – különböző adókedvezményekben sem.

A brit lap szerint számos EU-diplomata kifejtette azt az álláspontot, hogy ez a terv összeegyeztethetetlen az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás elvével, és diszkriminációval ér fel.

A kormányzó brit Konzervatív Párt már az előző választások előtt meghirdette azt a célt, hogy a nettó bevándorlást évi több százezerről néhány tízezerre kell leszorítani, a folyamat azonban ezzel ellentétes irányban halad.

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön tette közzé legújabb éves összeállítását a migrációról, és az adatok szerint a tavalyi naptári évben nettó 318 ezer volt a Nagy-Britanniában tartósan letelepülő új bevándorlók száma az egy évvel korábbi 209 ezer után.

Az ONS "statisztikailag szignifikánsnak" nevezte a nettó bevándorlás egy év alatt mért növekményét.

A statisztikai hivatal kimutatása szerint meredeken növekszik az EU-társállamokból érkezők száma is: az idei első negyedévben 283 ezerrel több külföldi EU-állampolgár élt Nagy-Britanniában, mint a tavalyi azonos időszakban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Illetékmentesség apport esetén

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink