hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jócskán visszaesett az építőipari termelés

  • adozona.hu

5500 cégtörlés és 20 százalékos termelés visszaesés: a kedvező gazdasági folyamatok ellenére elmaradt a 2016-os építőipari felfutás – állapította meg az Opten.

„A felfutó ingatlanpiac, az alacsony alapkamat és a csok együttesen kedvező táptalajt biztosított az építőipar számára, de ez egyelőre az építőipari statisztikákon kevéssé látszik meg” – mondja Pertics Richárd az Opten céginformációs igazgatója.

2016-ban 5520 cégtörlés mellett csak 3092 cégalapítás történt azt építőiparban, ezzel 49 ezerre csökkent az építőipari cégek száma Magyarországon. A cégszám csökkenése még önmagában nem is lenne akkora probléma, de az, hogy a cégek több mint 10 százalékát törlik az ágazatban 1 éven belül, az már komolyabb figyelemre ad okot.

„Az építőipar a javuló tendencia ellenére 2016-ban is az ország egyik legfertőzöttebb ágazata volt, a fluktuáció rendkívül magas, a cégek várható élettartama nagyon alacsony” – mondja az Opten szakértője.

Mindezeket az értékeket – a januártól novemberig tartó időszakot vizsgálva az előző év azonos időszakéhoz képest – közel 20 százalékos termelés visszaeséssel sikerült elérni az ágazatnak. A visszaesést elsősorban a központi infrastruktúra beruházások visszaesése okozta, de ennél sajnálatosabb az a tény, hogy az épületek építése területén sem látszik egyértelmű javulás még.

Szintén nem sok bizakodásra ad okot az a tény sem, hogy a megszűnésekhez vezető eljárások közel 40 százaléka még mindig felszámolási eljárás, tehát a szektorban a kifizetetlen számlák még mindig komoly problémát jelentenek.

„Az ágazatban ugyanakkor kisebb pozitív jelenségeket is megfigyelhettünk már 2016-ban. Az újonnan induló felszámolási eljárások száma csak a fele volt a kifutó felszámolások számának, a cégalapítások pedig 10 százalékkal növekedtek 2q15-höz képest” – emelte ki Pertics Richárd.

A jelenlegi trendek alapján 2017 már várhatóan jobb év lesz 2016-nál, egyrészt a 2016-ban induló ingatlanfejlesztési projektek várhatóan fokozatosan elkezdik éreztetni hatásukat, másrészt a bázisból kikerülnek a korábbi évek nagyarányú infrastruktúra fejlesztései.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhasznú tevékenység adómentessége

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink