hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ismét romlott a vállalkozói környezet Szlovákiában

  • MTI

Tovább romlott a vállalkozói környezet indexe (IPP) Szlovákiában 2013 első három hónapjában - közölte az MTI-vel aktuális felmérése alapján a Szlovákia Vállalkozói Szövetsége (PAS) csütörtökön.

A PAS felmérése szerint Szlovákiában 2013 első három hónapja során a múlt év utolsó negyedévéhez képest 3,84 százalékkal 72,7 pontra gyengült a vállalkozói környezet indexe, a mutató több mint tízéves története során még soha nem volt ilyen alacsony. A vállalkozói szövetség szerint az idén a vállalkozók helyzetét leginkább a jogérvényesítés gyenge mértéke, a munka törvénykönyve korábbi módosításainak hatása, illetve az adó- és járulékterhek növelése nehezítette. A PAS szerint a jogérvényesítés gyengesége, az igazságszolgáltatás "rossz helyzete" és hitelének folyamatos csökkenése, a törvény előtti egyenlőség elvének elégségtelen érvényesülése okozza. A vállalkozói szövetség adatai szerint a vizsgált időszakban a vállalkozói környezet indexét alkotó megítélések közül a jogérvényesítés lehetőségeit mérő részindex esett vissza a leginkább, ez a mutató 10,5 százalékkal 11,6 pontra csökkent. Megítélésük szerint ez a visszaesés főként annak következménye, hogy Szlovákia - a hosszú távon fennálló igény ellenére - nem hatályosít olyan törvényi szabályozásokat, amelyek "megvédenék a becsületes vállalkozókat a csalóktól".
   
A PAS szerint az előbbi mutatóhoz hasonló mértékben, befolyásolta az IPP visszaesését a járulékterhek mértékét szabályozó törvényi háttér alakulása is. Ez a részindex már egy éve folyamatos csökkenést mutat, az előző negyedévhez képest 9,4 százalékkal esett vissza, 53,1 pontra. Megállapításuk szerint a járulékterhek legutóbbi (tavalyi) emelése egyaránt, bevételtől függetlenül a vállalkozók szinte minden csoportját negatívan érintette. Ugyanakkor úgy vélik, a megítélésük szerint magas járulékterhek jelentős buktatót jelentenek az alacsonyan képzett munkaerő foglalkoztatásának összefüggésében is. A 2001-ben létrejött PAS az egyik legnagyobb - munkáltatókat tömörítő - szlovákiai szervezet, amelynek legfőbb célkitűzése a vállalkozásokat érintő szabályrendszer minőségének javítása. A szervezet rendszeresen publikál elemzéseket a vállalkozói környezetről, negyedévenként méri fel vállalkozói környezet alakulását tagjai körében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink