hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ingyen 10 millió forint társasházaknak és lakásszövetkezeteknek

  • lapszemle

Hétfőn jelenik meg az OTP Bank társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítését támogató idei pályázata. Az immár nyolcadik alkalommal kiírásra kerülő pályázaton a résztvevők három kategóriában összesen 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatási keretösszegre jelentkezhetnek – írja a Házfórum.

A pályázat megújításával és újbóli kiírásával az OTP Bank egy speciális eszközt biztosít a társasházak számára, amellyel olyan kisebb beruházásokat tudnak megvalósítani, amelyekre az állami és uniós pályázatok nem nyújtanak megoldást.

A kisebb költségvetésű, de a lakóközösségek életkörülményeit nagyban befolyásoló felújításokat kívánja támogatni a pályázat. A megnövelt – összesen 10 millió forintos – keretösszeggel megjelenő pályázat idén tíz társasház és lakásszövetkezet korszerűsítéséhez biztosít vissza nem térítendő támogatást. Emellett, a három kategóriában kiírásra kerülő pályázaton több száz résztvevő juthat majd szakmai segítséghez az elnyerhető szaklap- és szoftver-előfizetésekkel, képzési lehetőséggel és tanácsadói szolgáltatással.

A társasházak, illetve lakásszövetkezetek február 22-e és június 15-e között nevezhetnek a pályázatra a www.hazforum.hu oldalon, az „OTP Társasházi Pályázat” menüpont alatt.

A különféle külső és belső felújítások finanszírozásában egyre nagyobb szerepet kapnak a lakástakarék-pénztári szolgáltatások is, amelyek ma kiemelkedő, 30 százalékos állami támogatás mellett épületenként akár évi 324 ezer forint támogatást is jelenthetnek. Ezzel a lakóközösségek biztosított körülmények között juthatnak jelentős mértékű kamattámogatáshoz felújítási céljaik megvalósítása érdekében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink