hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ilyen károkkal járnak a különadók

  • adozona.hu

2013 óta hárommal nőtt a különadók száma, így összesen 15 különadó van hatályban Magyarországon, melyek a társasági adóval nagyjából azonos mértékű bevételt jelentenek. „A különadók állandósultak és egyre nagyobb szereppel bírnak a magyar adórendszerben. Nem várható ezek jövőbeli kivezetése sem” – emelte ki Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. „Ugyanakkor kérdés, hogy nem veszélyeztetik-e eredeti céljuk teljesülését azzal, hogy hatásukra csökken a beruházások mértéke, lassul a növekedés, ami végső soron az adóbevételek csökkenéséhez vezethet.”

A LeitnerLeitner 2013 nyarán egy elemzésben mutatta be a különadók szerepét a magyar adórendszerben. A kérdést azóta is figyelemmel kísérik a cég szakértői, és a most publikált, aktualizált tanulmányukban is a korábbi kérdésekre keresik a választ: hogyan illeszkednek a különadók a magyar adórendszerbe, előnyösek vagy hátrányosak-e, milyen hatással bírnak a vállalkozások beruházási kedvére és végül, hogy ténylegesen kik viselik a különadók okozta többletterhet.

A tanulmány csak azokat az adókat, fizetési kötelezettségeket tekinti különadónak, melyek kizárólag bizonyos szektorokat, iparágakat vagy tevékenységeket terhelnek. 2004-től összesen 16 ilyen adónemet vezettek be hazánkban, melyből 13 a központi költségvetés, 3 az Egészségbiztosítási Alap bevételét képezi vagy képezte. Az ágazati különadót 2013-ban megszüntették, így 2015 végén 15 különadó volt hatályban a magyar adórendszerben, hárommal (reklámadó, a forgalmazó és a befektetési alap különadója, dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulása) több, mint 2013-ban.

A különadók bevezetésének oka részben a válság miatt kiesett bevételek pótlása, a költségvetési hiány csökkentése volt, melyben jelentőségük nem is vitatható. 2012-ben csak az ágazati különadók 21,3 százalékkal, 2013-ban a pénzügyi tranzakciós illeték 20,9 százalékkal csökkentették a hiányt. A képet ugyanakkor árnyalja, hogy a törvényalkotók a különadókkal talán csak azt a bevételkiesést igyekeztek ellensúlyozni, amit például a csökkentett társaságiadó-kulcs kiterjesztett alkalmazása és a különböző adókedvezmények okoztak. Vagyis a költségvetés bevételi forrásait pusztán átcsoportosították olyan területekre, amelyek kevésbé függenek a nemzetközi jogszabályoktól. Ez pedig a különadók bevezetésének másik oka lehet: a hagyományos adónemekkel szemben ugyanis könnyen, rugalmasan alakíthatóak. A különadók sorozatos bevezetése így hozzájárult a hagyományos adók háttérbe szorulásához.

Míg 2009-ig a különadók nem számítottak jelentős bevételi forrásnak, 2010-2012 között a társasági adóval nagyjából megegyező összeg folyt be belőlük, 2013-tól pedig már szignifikánsan meghaladták azt, és így az elmúlt években a központi költségvetés bevételeinek megközelítőleg 5 százalékát tették ki. A különadó-bevételek 2014-ig tartó szinte folyamatos emelkedése főként az adónemek számának bővüléséből adódott, de alakulásukra komoly hatást gyakoroltak egyes jogszabályváltozások is. A KSH 2016 februárjában elérhető adatai alapján a különadókból származó bevételek 2015-ben – évek óta először – csökkenést mutattak, ebből azonban még korai lenne következtetéseket levonni, hogy ez egy tartósan csökkenő trend előszele vagy csupán átmeneti megtorpanás.

A szinte folyamatos növekedés ellenére a különadó-bevételek több évben elmaradtak a várakozásoktól. Az adóalanyok ugyanis az adók kigazdálkodása érdekében két dolgot tehetnek: csökkenthetik kiadásaikat, vagy átterhelhetik az adót a fogyasztókra. Bármelyiket is választják, negatív hatással lehet a gazdasági növekedésre és így áttételesen magukra az adóbevételekre is. Ha saját zsebből gazdálkodják ki az új adóterheket, akkor az ebből eredő költségcsökkentés a beruházások rovására mehet. Ha azonban a fogyasztókra terhelik át, akkor az áremelkedés csökkentheti a keresletet, vagyis a cégek bevételeit is, ami szintén a kiadások visszafogását eredményezheti. Ez a folyamat azonban a különadók bevezetésének eredeti célját – a költségvetési hiány csökkentését – is veszélyeztetni fogja. A különadók hatására kialakuló esetleges áremelkedés első körben a fogyasztás csökkenéséhez, majd az adott szektor forgalmának romlásához, végső soron pedig a gazdaság zsugorodásához vezet, így az adókból várt bevételek elmaradhatnak a várakozásoktól.

A különadóknak versenytorzító hatásuk is van, mivel a szektorok közt nincs egyenlően elosztva a különadóteher. 2015-ben például a legtöbb különadó a pénzügyi szektort terhelte: a kumulált különadó-bevétel több mint 57 százaléka innen származott.

A baleseti adó az egyetlen olyan különadónem, amely közvetlenül a fogyasztókat terheli, mivel a biztosítók mindössze adóbeszedésre kötelezettek. Az összes többi különadó esetében az adóalanyok javarészt vagy kizárólag gazdasági társaságok, vállalkozások, akik valószínűleg beépítik termékeik, szolgáltatásaik árába a különadók okozta többletterhet – bár ezt nehéz tényszerűen bizonyítani –, így legalább részben ezeket is a fogyasztók fizetik meg. Erre utal például, hogy a bankadó és a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése egybeesett a hitelek kezelési költségének, folyósítási díjának, a számlavezetési, átutalási, készpénzfelvételi, bankkártya díjaknak szokottnál nagyobb mértékű emelésével. Ezzel persze a cégek sem járnak jól, hiszen az áthárításból eredő áremelkedés egyik következménye a fogyasztás csökkenése lesz. A tranzakciós illeték bevezetése óta a lakossági bankszámlák száma 340 ezerrel csökkent, ami 2014 szeptemberéig vizsgálva négyéves mélypontnak számít.

Több különadót ideiglenesnek terveztek, és 2013-ban még kérdés volt, hogy valóban kivezetik-e ezeket a rendszerből, amikor erre a gazdasági helyzet lehetőséget ad. Mára azonban már eloszlottak az ezzel kapcsolatos remények. Ha volt is jogszabályi utalás az ideiglenességre, azt módosították. Ugyan az ágazati különadót valóban megszüntették 2013-ban, de ezt valószínűleg nem a javuló gazdasági helyzetnek, hanem inkább az EU kifogásainak köszönhetjük.

Sajnos nem figyelhető meg érdemi változás az adók bevezetésének módjában 2013 óta: a jogalkotási folyamat, a felkészülési idő rövid és zaklatott. A jogszabályok által előírt, bevezetési időt a jogalkotók általában maximálisan kihasználták, sőt több esetben be sem tartották. A gyorsan bevezetett adók sokszor nem eléggé átgondoltak: 3 különadó esetében egyáltalán nem mérték fel a bevezetés hatásait, a módosításoknál mindössze 4-szer készült hatásvizsgálati lap, pedig 28-szor lett volna rá szükség.

Az átgondolatlanság egyik legfontosabb következménye, hogy számtalan olyan probléma merült fel a gyakorlati alkalmazás során, amit folyamatos módosításokkal próbálnak orvosolni a jogalkotók. Ez azonban még tovább növeli a bizonytalanságot a vállalkozásokban, mivel rontja a pénzügyi tervezhetőséget. A plusz adóterhek, a kiszámíthatatlanság, a bonyolult rendszer csökkenti Magyarország, mint beruházási helyszín vonzerejét, rontja a különadóval sújtott ágazatok versenyképességét. Ez is magyarázhatja, hogy Magyarország 12 helyet – a 48. helyről a 60.-ra – zuhant a Világgazdasági Fórum 2012-13 kapcsán készített versenyképességi listáján. A fentiek következményeként a kormányzat bevételei rövidtávon nőnek ugyan, hosszabb távon azonban akár káros következményekkel is járhatnak a különadók.

Nem volna azonban lehetetlen fenntarthatóvá tenni a különadók rendszerét, például ha csökkentenék a szektorok közti különadó-terhelés különbségét. A bizonytalan, beruházókat elriasztó gazdasági környezet elleni legfontosabb lépés lehetne az érintettekkel történő előzetes és rendszeres egyeztetés, valamint az adónemmel kapcsolatos hatások alapos (felül)vizsgálata.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink