hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így szerepelne stresszhelyzetben az OTP

  • MTI/Adózóna

Az Európai Bankhatóság (EBA) legújabb stressztesztje alapján az európai nagybankok zöme talpon maradna egy esetleges újabb pénzügyi-gazdasági válság esetén, de továbbra is vannak gyenge láncszemek a rendszerben.

Az EBA péntek éjjel Londonban ismertetett stresszvizsgálata szerint mások mellett az olasz Monte dei Paschi, a spanyol Banco Popular, a brit Royal Bank of Scotland és az ír Allied Irish viselné a legrosszabbul a tesztben modellezett negatív forgatókönyv bekövetkeztét, de a vizsgált 51 bank zöme – köztük az OTP – helytállna ebben a környezetben is.

Az EBA célja a korábbi stressztesztekkel ellentétben ezúttal nem annak deklarálása volt, hogy melyik bank „bukott meg”, de kiemelte, hogy az elsődleges (CET1 szintű) elméleti tőkekövetelményi mércén a Monte dei Paschi mínuszba menne át a stresszhelyzeti forgatókönyv alapján, mínusz 2,44 százalékos véghelyzeti CET1-rátával, a tavalyi kiinduló állapothoz képest hatalmas, 1451 bázispontos zuhanás után.

A listán az olasz bank végzett a legrosszabb elméleti véghelyzeti tőkerátával, valamint a legnagyobb mértékű elméleti tőkeráta-zuhanással.

Az EBA stresszhelyzeti forgatókönyve egy olyan teoretikus modellt vett alapul, amelyben az Európai Unió reálértéken számolt hazai összterméke (GDP) az idén átlagosan 1,2 százalékkal, jövőre 1,3 százalékkal, 2018-ban 0,7 százalékkal visszaesik. Ez halmozottan több mint 7 százalékponttal rosszabb teljesítmény lenne az e három évre szóló alapeseti előrejelzéshez képest.

Az EBA kiemelte, hogy a tőkehelyzet javítására 2011 óta tett összehangolt erőfeszítések eredményeként az EU-bankrendszer idei stressztesztjének kiinduló CET1 tőkerátája – a 2015 végi állapot alapján, súlyozott átlagban számolva – 13,2 százalék volt, több mint 200 bázisponttal magasabb a 2014 végi állapotnál, és több mint 400 bázisponttal magasabb a 2011-es szintnél.

Az EBA becslése szerint 2013 decembere óta a stressztesztben vizsgált minta CET1 szintű tőkeellátottsága hozzávetőleg 180 milliárd euróval nőtt.

A stresszteszt negatív forgatókönyv-modelljében a teljes minta CET1 tőkerátája átlagosan 380 bázisponttal 9,4 százalékra csökkenne 2018 végéig - áll a bankhatóság elemzésében.

Az átlagon belül mindazonáltal jelentősek az eltérések: a gyenge helyzetű bankok közé került Allied Irish tőkerátája például 880 bázisponttal 4,31 százalékra zuhanna a stresszhelyzeti forgatókönyv esetén.

Az OTP Bank ugyanakkor jórészt az EU-átlagot teljesítené: az EBA kimutatása szerint CET1 tőkerátája  372 bázisponttal 9,22 százalékra csökkenne a 12,94 százalékos kiinduló szintről.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink