hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem ejtik az adócsalás vádját az infánsnő ellen – hiába a királyi vér

  • MTI/Adózóna

Nem ejtik az adócsalás vádját a spanyol király nővére, Krisztina ellen – közölte a 6,1 millió eurós (1,8 milliárd forint) közpénzcsalási ügyben eljáró Palma de Mallorca-i bíróság pénteken.

A január 11-én kezdődött perben az infánsnő védőügyvédje és a vádat képviselő ügyész is Krisztina felmentését kérte, mivel a hercegnővel szemben nem az adóhatóság és a spanyol állam, vagyis az ügyben „károsultak" tettek feljelentést, hanem egy harmadik fél, a Tiszta Kezek nevű civil csoport beadványa képezi a vád alapját.

Mindketten hivatkoztak az úgynevezett Botín-doktrínára, amely szerint ilyen körülmények között ejteni lehet a vádat.

A bíróság pénteki döntésével elutasította ezt a kezdeményezést, így a király testvére továbbra is egyike marad a per 18 vádlottjának.

A Noós-ügyként elhíresült botrány 2011-ben robbant ki, amikor a hatóságok a hercegnő férjét, az egykori kézilabdás olimpikon Inaki Urdangarint meggyanúsították azzal, hogy a Nóos nevű nonprofit alapítvány elnökeként éveken át közpénzt sikkasztott el. Urdangarinra, aki a per elsőrendű vádlottja, az ügyészség 19 és fél éves börtönt és 3,5 millió eurós pénzbüntetést kért.

Krisztinát azzal vádolják, hogy adócsaládban közreműködött, amiért akár nyolc év börtönbüntetés is kiszabható a dél-európai országban.

Az ügy érdemi tárgyalása február 9-én kezdődik, az eljárás során 363 tanút fognak meghallgatni, az elsőfokú ítélet június végére várható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink