hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hét szűk esztendő jön az EU-ban

  • BruxInfo

Az Európai Parlament után hétfőn a Tanács is véglegesen elfogadta a 2014 és 2020 közötti többéves pénzügyi keretről szóló rendeletet. A folyamat elhúzódása miatt a fejlesztési programok végrehajtása egy teljes évet csúszhat. 2020 után nagy változások jöhetnek, ha a britek esetleg kilépnek az EU-ból és az eurózóna elmozdul egy különbejáratú költségvetés létrehozása felé.

Két és fél év munkájára tette fel a koronát hétfőn a versenyképességi miniszterekből álló tanácsi formáció, amikor véglegesen elfogadta az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről szóló rendeletet. Mivel az Európai Parlament november 19-én már jóváhagyta a hosszas tárgyalások után tető alá hozott alkut, a tanácsi döntéssel gyakorlatilag lezárul a pénzügyi vita és 2014. január 1-jén kezdetét veheti a többéves pénzügyi keret végrehajtása. 

A Tanács hétfői közleménye ugyanakkor megjegyzi, hogy az uniós pénzek felhasználásának keretet adó körülbelül 70 program szabályai közül többet még az év végéig el kell fogadni. A keretköltségvetés bevételi oldalának, a saját források rendszerének elfogadása pedig még több hónapot is igénybe vehet, miután nemzeti költségvetési transzferekről lévén szó, a az erről szóló megállapodást a tagállamokban még ratifikálni is kell. 

A legtöbb illetékes általában egyetért azzal a megállapítással, hogy a legújabb hétéves keretköltségvetésre a gazdasági válság nyomja rá a bélyegét. Mindenekelőtt ezzel magyarázható, hogy fennállása óta először az EU 2014 és 2020 között reálértékben és nominálértékben is kisebb büdzséből gazdálkodik majd, mint az előző hétéves pénzügyi időszakban. A következő hét évben mind a pénzügyi kötelezettségvállalásokra, mind pedig a tényleges kifizetésekre 34-34 milliárd euróval kevesebb pénz áll majd rendelkezésre, mint a 2007 és 2013 közötti ciklusban. Ez 3,5, illetve 3,7 százalékos csökkenés.

A kiadások főösszege az lesz, amiben február 8-án a tagországok állam- és kormányfői megállapodtak. A pénzügyi kötelezettségvállalásokra a hét év alatt összesen 960 milliárd euró lesz a maximálisan elérhető keret (ez a GNI 1 százaléka), míg a tényleges kifizetések nem haladhatják meg a 908,4 milliárd eurót, ami a nemzeti összjövedelem 0,8 százalékának felel meg. Összehasonlításképpen: az előbbi szám 85 milliárd euróval, a tényleges kifizetések szintje pedig 90 milliárd euróval kevesebb annál, amit eredetileg az Európai Bizottság javasolt. És a tényleges költés még ettől is elmaradhat, hiszen itt a 7 évre és az egyes évekre szóló plafonról van szó, amin nem lehet túlmenni. A tagállamok ugyanakkor az éves költségvetések elfogadása során igyekeznek jóval a plafon alatt maradni, különösen a kifizetések esetében. Ez idővel ahhoz vezetett, hogy az EU egyre kevésbé tud eleget tenni a büdzsé kedvezményezettjei, a tagállamok, a régiók vagy éppen a kis- és középvállalkozások felé fennálló fizetési kötelezettségvállalásainak. A 2012-es büdzsében például 17 milliárd euró kifizetetlen számla maradt, mert a szűkmarkú kormányok miatt kiürült a kassza. 

A 2013-as büdzsébe végül 14 milliárd eurót kellett pluszban befizetniük a tagállamoknak, részben a megcsappant vámbevételek csökkenését, részben a kifizetésekhez hiányzó összeget pótlandó. Az Európai Parlament – amely csak jóváhagyhatja vagy elutasíthatja a többéves pénzügyi keretet – a vezetők által rögzített kiadási összeghez nem nyúlt (nem nyúlhatott) hozzá, ehelyett a tárgyalásokon arra törekedett, hogy a papíron rendelkezésre álló keretet lehetőleg az utolsó centig el lehessen költeni. A rugalmassági mechanizmus azt jelenti, hogy az adott évre megállapított plafon és a tényleges éves költségvetés közötti rést, továbbá az adott évben nem elköltött pénzt egyik évről a másikra és a különböző fejezetek között is lehessen mozgatni. Egyes becslések szerint ezzel a hét év alatt akár 10 milliárd euróval is növelni lehet a tényleges kifizetéseket. 

Ettől függetlenül nevük elhallgatását kérő illetékesek a rendkívül szűkre szabott költségvetési keret miatt a következő években súlyos krónikus kifizetési problémákra számítanak. Ami nyílván megnöveli majd az EP követelésére elfogadott félidős kötelező költségvetési felülvizsgálat jelentőségét. Erre 2016-ban a Bizottság javaslata alapján kerül majd sor, de egyelőre nehéz megtippelni, hogy mire terjedhet majd ki. Egy dolog biztos: 2016-ban a tényleges GDP-növekedési adatok alapján bizonyos esetekben korrigálni fogják a tagállamok felzárkóztatási (kohéziós) kifizetéseit, ha az előzetes becslés és a tényleges adat között 4 százaléknál nagyobb az eltérés. 

Ugyancsak az Európai Parlament nyomására december 19-én, az EU-csúcs első napján áll fel az a politikusokból és szakértőkből álló testület, amely javaslatot fog kidolgozni a költségvetés bevételi oldalának, a saját források rendszerének a reformjára. Ez az a terület, ahol az Európai Bizottság igazán markáns változtatásokat javasolt, ám ezekből végül nem lett semmi, mert a kormányok elutasították. 

A következő hét évben nem csak az EU által elosztható „torta” mérete fog csökkenni, de a tortaszeletek nagysága is változni fog. A jelenlegi időszakhoz képest 37 százalékkal növekedni fog a költségvetés első fejezetének büdzséje, ami a versenyképességet, a növekedést és a munkahelyeket szolgálja. Jellemzően ide tartoznak a kutatási és fejlesztési programokra, az innovációra, vagy az oktatásra (például az Erasmus plusz diákcsere-program) fordított kiadások. Mivel a torta nem lett nagyobb, az Európai Bizottság a büdzsé prioritásainak belső átrendezésével próbált meg plusz forrásokat előteremteni a versenyképesség javítására. 

Mindenekelőtt úgy, hogy a kohéziós politikára 2014 és 2020 között elérhető források 8, a közös agrárpolitika büdzséje pedig 11 százalékkal csökkenni fog a jelenlegi időszakhoz képest. 

Általában elmondható, hogy a kormányok elsősorban a költségvetésnek arra a részeire koncentrálnak, amit pénzes boríték formájában kézhez kapnak. Ilyen jellemzően a kohéziós és a mezőgazdasági politika. A többi területre már kevésbé érzékenyek, hiszen azok többségére külön pályázni kell, ami már a vállalkozásaikra, egyetemeikre és kutatóintézeteikre tartozik. A kettő között az arány uniós átlagban 50-50 százalék körül van. 

A következő hét évben ugyancsak trenddé válik, hogy már csak a takarékoskodás okán is az eddiginél sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a pénzek minőségibb költésére. A „mindegy mire, csak elköltsem” hozzáállást az eredményszemléletű megközelítés válthatja fel, a kohéziós politikában legalábbis ez a meghirdetett irány. 

Az igazi nagy változások EU-források szerint azonban a következő, 2020 utáni pénzügyi keretben lehetnek, attól függően, hogy néhány lényeges ügy milyen fordulatot vesz. Mindenekelőtt alapvetően megváltozna az eddigi képlet, ha Nagy-Britannia végül az EU-ból való kilépés mellett döntene. Elég csak arra gondolni, hogy a britek a visszatérítésük dacára is a nettó befizetők közé tartoznak. Az viszont biztos, hogy akárhogyan is alakul a brit EU-tagság jövője, a 2014-től induló hétéves időszakot még Londonnal fejezzük be, hiszen egy esetleges kilépést eredményező referendum után is évekre lenne szükség a válás feltételeinek kitárgyalására. 

Létezik azonban egy másik lappangó sztori is, ami bizottsági „fejesek” feltételezése szerint radikálisan módosíthatja 2020 után a jelenleg ismert játékszabályokat. Ez következhet be, ha az euróövezet esetleg egy saját, különbejáratú pénzügyi eszköz, egyfajta euróbüdzsé létrehozásáról döntene. Ennek alapvetően az lenne a fő funkciója, hogy ideiglenes pénzügyi támogatást nyújtson az eurózóna tagjainak a külső gazdasági és pénzügyi sokkhatásokkal szemben. Általános vélemény szerint egy valutaunióban egy ilyen büdzsé előbb-utóbb elkerülhetetlenül létre kell, hogy jöjjön, más kérdés, hogy mekkora összegről lenne szó. És mindez hogyan viszonyulhat az EU költségvetéséhez.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Személyi kedvezmény visszamenőleges érvényesítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink