hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Haladék a régi húszezreseknek

  • adozona.hu

A Magyar Nemzeti Bank egy évvel, 2017. december 31-éig meghosszabbítja a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját. Így a régi 20 ezer forintos címletek további egy évig, azaz 2017. december 31-éig törvényes fizetőeszközként használhatók a vásárlások során.

A megújított forintbankjegyek 2014-ben megkezdett cseréje sikeresen halad – közölte az MNB. Az új, korszerűbb 20 ezer forintosok már mintegy 80 százalékát teszik ki e címlet forgalomban levő mennyiségének. E kedvező körülmény lehetővé teszi azt, hogy a régi címlet átváltásából adódó feladatok elvégzésére az MNB hosszabb határidőt biztosítson. Ezzel a lakosságnak és a gazdasági szereplőknek arra is lehetőségük nyílik, hogy a kiskereskedelmi forgalomban egészen 2017. december 31-éig fizethessenek a régi 20 ezer forintos bankjegyekkel.

A hitelintézetek és a posta, valamint az MNB lakossági pénztára 2017. december 31-éig – az üzleti feltételeikben meghatározott módon – továbbra is kicserélik a régi 20 ezer forintosokat a megújított verzióra. A bevonást követően 2018. január 1-jétől a hitelintézetek és a posta 3 évig, az MNB pedig 20 évig, azaz 2037. december 31-éig térítésmentesen cseréli törvényes fizetőeszközre a régi, bevont 20 ezer forintos bankjegyeket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink