hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gázkonvektorcsere: már igényelhető támogatás

  • MTI
3

Szeptember 21-étől elsőként budapesti és Pest megyei magánszemélyek igényelhetnek támogatást az elavult gázkonvektorok cseréjéhez az Otthon melege program alprogramjában, a pályázaton legfeljebb 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást lehet nyerni – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel csütörtökön.

A pályázati lehetőség régiónként eltérő időpontokban nyílik meg: elsőként Közép-Magyarországon, majd szeptember 22-étől a nyugat-dunántúli megyék kerülnek sorra, szeptember 25-étől Dél-Dunántúlról, szeptember 26-ától Észak-Alföldről, szeptember 27-étől Dél-Alföldről, szeptember 28-ától Észak-Magyarországról, szeptember 29-étől pedig Közép-Dunántúlról lehet pályázni a forrás kimerüléséig.

Az 1,5 milliárd forintos keretösszegű alprogram célja a lakóépületekben található gázkonvektorok cseréjének elősegítése. A felmerülő anyag- és munkadíjak mellett a tervezési, engedélyeztetési és egyéb szakhatósági költségekhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás. Maximális mértéke ingatlanonként és magánszemélyenként az elszámolható bruttó költségek 80 százaléka, de legfeljebb 500 ezer forint. A minisztérium az eddigi legmagasabb támogatási intenzitással a magyar háztartások fűtési rendszereinek korszerűsítését kívánja ösztönözni – közölte az NFM.

A részletes Pályázati Útmutató elérhető a https://konvektor2017.nfsi.hu/ oldalon, a pályázattal kapcsolatos kérdésekre az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. Ügyfélszolgálata ad bővebb tájékoztatást.

Az Otthon melege program másik, korábban meghirdetett alprogramja keretében október 15-éig igényelhető legfeljebb 700 ezer forint vissza nem térítendő támogatás új kondenzációs kazán beépítésére és a fűtéskorszerűsítés kiegészítő költségeihez. További részletek a https://futeskorszerusites2017.nfsi.hu/ oldalon találhatók.

A családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A 2014 szeptemberében indult Otthon melege program mára már több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (3)
adózóna.hu

Kedves Cserna Piroska!
A pályázatról való tudnivalókat a hírben szereplő linkre kattintva találja meg. Az adózónán egyébként a portál „Kérdések és válaszok” menüjében, előfizetők és ingyenes próba-előfizetők által tehetők fel.
Üdvözlettel: az Adózóna csapata

Cserna Piroska

Szeretném megkérdezni, hogy hogy lehetne az otthon melege pályázatot benyújtanom. Tisztelettel: Cserna Piroska Dabas +36704570197 Köszönöm

Cserna Piroska

Szeretném megkérdezni, hogy hogy lehetne az otthon melege pályázatot benyújtanom. Tisztelettel: Cserna Piroska Dabas +36704570197 Köszönöm

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Illetékmentesség apport esetén

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink