hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fókuszban az internetes nagyvállalatok adóztatása

  • MTI

Az új piaci szereplőnek számító digitális pénzügyi szolgáltatók, a fintech cégek európai szintű szabályozásáról, a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) mélyítéséről és az internetes óriáscégek adóztatásáról is tárgyaltak az észtországi Tallinnban rendezett uniós tanácskozáson.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által eljuttatott közlemény szerint az uniós pénzügyminiszterek pénteki munkaebédjükön a GMU további mélyítéséről szóló dokumentumokról tárgyaltak.

Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár a jelenlegi javaslatokról azt mondta: a GMU-ra vonatkozó kötelező előírásoknak kizárólag az eurózónára kell korlátozódniuk, de a döntéseknek az EU27 szintjén kell megszületniük. Az államtitkár hozzátette: az erre vonatkozó bizottsági felvetéssel szemben a magyar álláspont szerint az európai szemeszter fő témájának a gazdaságpolitikának kell maradnia, a szociális típusú szakpolitikai ajánlásokat külön kell kezelni.

A péntek délutáni informális Ecofin-ülésen az észt elnökség a fintech cégek pénzügyi piacokon történő térnyeréséről és hatásairól készített vitaindító anyaga, illetve a Bruegel Intézet elemzése is téma volt. Az új piaci szereplőknek számító fintech cégek és az általuk nyújtott szolgáltatások megváltoztatják a pénzügyi szektor működését. Ennek a folyamatnak pedig számos veszélye is van, s a közeljövő nagy kihívása lesz ezek feltárása megválaszolása. Hornung Ágnes ennek kapcsán kiemelte: fontos, hogy a szabályozás egyenlő feltételeket teremtsen, teret adjon a versenynek, de megfelelő fogyasztó- és adatvédelmi intézkedéseket tartalmazzon.

A szombati ülésen az Európai Unió észt elnökségének a digitális szolgáltatást nyújtó nemzetközi óriásvállalatok megadóztatásáról szóló javaslata volt napirendben. Magyarország tavaly már benyújtott egy javaslatot a digitális vállalkozások forrásadóztatására, amelyet most több tagállam szorgalmaz. Az államtitkár emlékeztetett továbbá, hogy magyar részről már tavaly felvetettek egy, a közös behajtási mechanizmusra irányuló elképzelést is. A tagállamok egyetértettek abban, hogy a digitális adózás kérdésében globális megoldást kell találni ahhoz, hogy az online szolgáltatást nyújtó nagyvállalatok is ugyanúgy adózzanak, mint a fizikai jelenléttel bíró cégek – olvasható az NGM közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink