hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Filmforgatási támogatásokról és rádiós frekvenciákról döntött a médiatanács

  • MTI

Két filmtervhez kapcsolódó forgatási támogatásokról és három rádiós frekvencia ideiglenes hatósági szerződéskötéséről döntött a médiatanács heti ülésén – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Magyar Média Mecenatúra Program Escher Károlyról elnevezett ad hoc-pályázatán összesen 2,4 millió forint értékű támogatást nyert el két forgatási kérelem. 

Klacsán Gábor a Fekete Lyuk nevű egykori budapesti szórakozóhelyről tervez forgatni, ahol kibontakoztak a "kulturális rendszerváltozás" előzményei, és ehhez interjút készít a hely egykori tulajdonosával, Nagy Gyulával. 

Molnár Attila Dávid a Franciaországban élő Anton Molnar (Molnár Antal) jótékonysági aukcióját rögzíti majd Berlinben, amelyen a magyar származású festőművész orrszarvút ábrázoló képét árverezik el, a befolyt összeget pedig a veszélyeztetett élőlények megmentésére fordítják. 

A támogatás feltétele, hogy a készítőknek indulniuk kell a forgatott anyaggal a mecenatúraprogram következő dokumentum-, illetve ismeretterjesztő filmes pályázatán.
    
A médiatanács hozzájárult a Helikon Rádió Kft. kérelméhez, és szeptember 14-étől november 12-éig további hatvan napra szóló ideiglenes hatósági szerződést köt a Keszthely 99,4 MHz és a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi rádiós frekvenciákra az azokat jelenleg is működtető médiaszolgáltatóval. 

Ugyancsak hatvan napra szóló ideiglenes hatósági szerződést köt a tanács az október 22. és december 20. közötti időszakra a Paks 96,3 MHz helyi rádiós frekvenciát működtető Rádió 96,3 Kft.-vel, amely Fortuna Rádió néven sugároz a vételkörzetben.

A testület módosította a július 31-én közzétett Szolnok 90,4 MHz helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását: jogi szempontból precízebb megfogalmazást alkalmaz, hogy a pályázók egyértelműen tájékozódhassanak a beadási kritériumokról. 

A módosított szolnoki pályázati felhívás értelmében a beadás új időpontja szeptember 28. helyett november 13.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink