hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Feketén adták bérbe az ingatlant – lebuktak

  • MTI

Illegális szálláshelyeket működtetők buktak le egy ellenőrzésen Nyíregyházán, több százezer forintos bírságra számíthatnak két hatóságtól is - közölte a szabolcs-szatmári-beregi megyeszékhely polgármesteri hivatalának aljegyzője az MTI-vel.

Kása Brigitta elmondta, hogy a város önkormányzati hivatala, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a helyi rendőrkapitánysággal, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal közösen tartott ellenőrzést szerdán a Tokaji úti iparcikkpiac környékén, ahol köztudottan sok a külföldi árus, illetve vásárló.

Három szálláshelyet és építésügyi szempontok alapján egy ingatlant ellenőriztek.

A szálláshelyeken összesen 54 külföldi állampolgárt találtak. A két illegálisan működő szálláshelyet azonnal bezártak, és a harmadiknál is számos jogszabálysértést tártak fel.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal engedély nélküli gazdasági tevékenység, valamint számlaadási kötelezettség elmulasztása miatt vonja majd felelősségre az érintetteket, akik több százezer forint bírság kiszabására számíthatnak.

A Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal ugyancsak megbünteti az illegális szállásadókat, mert az engedély nélküli működésen kívül elmulasztották a helyi adó bevallását, illetve az adófizetési kötelezettséget is, sőt építésügyi szabályokat sértettek, valamint rendkívül rossz műszaki állapotú épületeket találtak az ingatlanokon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink