hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Falusi turizmus: figyeljen a napraforgóra!

  • MTI

Tavaly rekord számú, 468 napraforgós védjegy került a falusi szállásadók birtokába, így már több mint 1200 védjegyes vendégház található szerte az országban – közölte a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) az MTI-vel.

Elmondták azt is, hogy az új minősítésekkel párhuzamosan vesztik érvényüket az öt évnél régebbi minősítések, a napraforgót, mint a minősített falusi szálláshelyeket jelölő grafikát csak a védjeggyel rendelkező szálláshelyek használhatják vendégházukon, kiadványokon, honlapjukon.

A szövetség folyamatosan végzi a szálláshelyek minősítését 2016-ban is, várja a lejárt minősítéssel rendelkező vendégház-tulajdonosok jelentkezését. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a FATOSZ által közösen működtetett minősítés annak a nemzeti tanúsító védjegyrendszernek a része, amelyet 2010-ben vezetett be a minisztérium.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink