hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezekre a papírmunkákra kell figyelni a támogatásban részesülő adózónak

  • Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló

Igazolás a támogató részére, szerződés kötése a támogatóval, arányok és határidők betartása: egyebek között ilyen feladatokra is figyelnie kell a támogatásban részesülő adózónak.

Igazolás kiállítása

A közhasznú nonprofit szervezeteknek érdekük – ha támogatást adomány címen kapnak – a támogató társaságiadó-alany részére igazolás kiadása. Ezen igazolás alapján számít ugyanis a vállalkozási tevékenység érdekében elismert költségnek a támogatónál az elszámolt ráfordítás, továbbá ennek alapján csökkenthető a támogatás meghatározott részével (20 vagy 40, illetve 50 százalékával) az adózás előtti eredmény a támogatónál. Az igazolás tartalmazza, hogy azt az adóalap megállapítása céljából állították ki, és szerepel rajta a kiállító és az adózó megnevezése, székhelye, adószáma, a támogatás, juttatás összege, célja.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyből megtudja, hogy milyen kötelezettségei vannak azoknak, akik látványcsapatsport címen kapnak támogatást!

A teljes cikkhez előfizetőink illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Illetékmentesség apport esetén

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink