hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ez vár ránk az idén

  • MTI/Adózóna

A Pénzügykutató Zrt. szerint a beruházások csökkenése miatt tovább mérséklődik a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme, ami prognózisuk szerint 2,3 százalék lesz idén a tavalyi 2,9 százalék után – derült ki a társaság szerdán kiadott friss előrejelzéséből.

A mérséklődő államháztartási hiány és adósság, a devizahitelek forintosítása miatt csökkenő sérülékenység, valamint a stabil többleteket mutató külső pozíció lehetővé teszi, hogy az ország idén kikerüljön a befektetésre nem ajánlott hitelminősítői besorolásból – közölték.

A Pénzügykutató szakértői szerint a növekedés fő húzóereje idén is a fogyasztás lesz, de a nettó export is jelentős marad. Ez annak köszönhető, hogy a korábbi – főként járműipari – fejlesztések hatására továbbra is gyorsan nőhet a kivitel, miközben a beruházások csökkenése mérsékli az import dinamikáját. A fogyasztás növekedését idén a keresetek tavalyinál erőteljesebb bővülése és a hitelezés beindulása táplálhatja – írják.

A prognózisban felhívják a figyelmet: a megcsappant uniós pénzek miatt már tavaly stagnáltak a beruházások, az idén pedig a beruházások 3 százalékos visszaesését prognosztizálják, lefelé mutató kockázatokkal. Az új uniós ciklus forrásai és a lakásépítési kedvezmények legfeljebb az év második felében javítják a mutatókat.

A Pénzügykutató szakértői a jegybanki alapkamat 1 százalékra csökkentésével számolnak idén, miután március 22-én újból kamatcsökkentési ciklust indított el a Magyar Nemzeti Bank. A kamatcsökkentés esélyét növeli, ha a nemzetközi pénzpiaci környezet, valamint Magyarország felminősítése miatt tartósan 310 forint alá gyengülne az euró.

A szakértők szerint a bankadó felére csökkentése mérsékli a hitelkamatokba beépülő költségeket. Úgy vélik ugyanakkor, hogy ennek hatását részben kompenzálja az, hogy kisbanki és brókerbukások – különösen a Quaestor-csalás károsultjainak  kárpótlása – miatt megemelkedik betét- és befektetővédelmi alapokhoz való banki hozzájárulás mértéke. Az év második felétől újból hozzáférhető uniós források és a kiterjesztett csok erősítheti hitelkeresletet, ami az infláció felpörgésével együtt a nominális hitelkamatokat is megnöveli.

Tavaly már a negyedik év volt, hogy az államháztartás hiánya az európai uniós módszertan szerint a 3 százalékos küszöbérték alatt maradt, a GDP-arányos államadósság pedig mérséklődött – írják. A trend folytatása várhatóan az idén sem okoz gondot a Pénzügykutató szerint, mivel a kormány továbbra is fenntartja a költségvetési fegyelmet. A hiány és az államadósság érdemi csökkentésének azonban nem kedvez a növekedési dinamika mérséklődése, a céltól jelentősen elmaradó infláció és a várhatóan tovább gyengülő forintárfolyam - jegyezték meg.

2016-ban már az infláció erősödésével számol a Pénzügykutató, prognózisuk szerint éves átlagban 0,6 százalékos fogyasztói árnövekedés várható, az éven belüli infláció pedig 1,3 százalékra nőhet. A hazai árszínvonal emelkedése részben az olajárcsökkenés folytatódása ellenére erősödő külső árnyomásnak, részben az idén is laza belföldi jövedelem- és monetáris politikának tudható be.

Az előrejelzés szerint az államháztartás hiánya (ESA 2010 szemléletben) a GDP 2,1 százalékát teheti ki idén, ami kissé meghaladja a költségvetési törvényben előirányzott 2 százalékot. Mérsékelheti a prognosztizált hiányt, ha a vagyonértékesítési tervek megvalósulnak, illetve az uniós eljárások kedvezően zárulnak le. Növelheti viszont a deficitet, ha az uniós támogatások lehívása nem a terveknek megfelelően alakul, vagy ha a nemzetközi környezet nem várt eseményei - nagy jegybankok döntései, migráció - miatt többletkiadások jelentkeznek - hívták fel a figyelmet.

Az államadósság ráta a Pénzügykutató szerint 2016 végéig tovább csökkenhet, GDP-arányosan 74,4 százalékra, amit a költségvetés csökkenő finanszírozási igénye és elsődleges többlete, a reálkamatok mérséklődése segít, valamint az, hogy a növekedés az idén is mérsékli az adósság relatív súlyát.

Az előrejelzésből kiderül: a külkereskedelmi mérleg aktívuma idén soha nem látott magasságba emelkedhet, meghaladhatja a 10 milliárd eurót, a kivitel 6, a behozatal 4,5 százalékkal nőhet.

A folyó fizetési mérleg többlete idén elérheti az 5,6 milliárd forintot, a GDP 5,1 százalékát. Az uniós transzferek visszaesése miatt azonban a tőkemérleg lényegesen romlik, de az ország külső finanszírozási képessége így is magas marad, elérheti 8,2 milliárd eurót, a GDP 7,3 százalékát - írják.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink