hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ez vár a 100 ezer dollárnál több készpénzt bevalló ukrán politikusokra

  • MTI/Adózóna

Az ukrán főügyészség ellenőrizni fogja azokat a parlamenti képviselőket és más tisztségviselőket, akik a vagyonbevallásukban 100 ezer dollárnál nagyobb készpénzt vallottak be, hogy befizették-e az adót a megjelölt összeg után – jelentette ki Jurij Lucenko főügyész keddi kijevi sajtótájékoztatóján.

Saját vagyonáról nyilatkozva Lucenko kijelentette, hogy annak java részét még felesége kereste meg üzletasszonyként. Neje a főügyész állítása szerint üzleti érdekeltségeinek egy részét eladta, mielőtt először parlamenti képviselő lett 2012 decemberében, másik részét pedig fiukra íratta. 

A főügyész bevallása alapján bankszámlákon csaknem 6,5 ezer dollárt, 469 eurót és 12 514 hrivnyát (körülbelül 141 ezer forintot) tart, továbbá 150 ezer hrivnyát (mintegy 1,7 millió forintot) készpénzben. Felesége, Irina Lucenko egyéb bankszámlákon tartott összegek mellett készpénzben 450 ezer hrivnyát (mintegy ötmillió forintot), 50 ezer eurót és 280 ezer dollárt tart készpénzben. Eszerint a főügyész hivatalának a vezető saját nejét is vizsgálat alá kell vennie.

Ukrajnában márciusban lépett életbe a korrupcióellenes küzdelem jegyében az a törvény, amely szerint az idei évtől kezdve a vagyonbevallásra kötelezett állami és kormányzati tisztségviselőknek, parlamenti képviselőknek, bíráknak és egyéb hivatalnokoknak – összesen mintegy 50 ezer személynek – elektronikus formában kell benyújtaniuk a vagyonbevallásukat. Az úgynevezett e-deklaráció bevezetését az Európai Unió szabta feltételül a vízummentesség megadásához, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is a további hitelnyújtáshoz Kijevnek.

A vagyonbevallások benyújtási határideje múlt vasárnap éjfélkor járt le.
Petro Prosenko államfő bevallása alapján dollárban mindössze 60 ezret tart készpénzben, valamint 800 ezer hrivnyát, ami csaknem 9 millió forint.

Megtakarításai java részét, azaz 27 millió dollárt bankszámlákon tartja, szavai szerint ily módon szeretné ösztönözni az embereket, hogy bízzanak meg az ukrán bankszférában.

Volodimir Hrojszman miniszterelnök felesége szintén százezernél több dollárt, pontosan 372 ezret tart készpénzben. A kormányfő pedig 870 dollár készpénzt vallott be.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink