hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Épül az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony között

  • MTI/Adózóna

Megkezdődött az M4 gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának és a kapcsolódó létesítmények építése – jelentette be Mayer András, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese szolnoki sajtótájékoztatóján.

A tervek szerint 2019 negyedik negyedévében befejeződő beruházás 26 milliárd 311 millió forint hazai forrásból, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. Az autóúton – a tervek szerint – 110 kilométer/óra sebességgel lehet majd közlekedni.

A gyorsforgalmi út kétszer kétsávos lesz, 3,75 méter széles forgalmi sávokkal, 26,6 méter koronaszélesség biztosítja az autópályává történő fejlesztés lehetőségét, és stabilizált üzemi sáv épül. A meglévő kétszer két sávos nyomvonalat átépítik 6,1 kilométeren, a meglévő kétszer egy sávos szakaszt pedig bővítik kétszer két sávossá 11,5 kilométeren.

Kettő különszintű csomópont és négy új aluljáró épül, valamint felújítanak három aluljárót és egy felüljárót. Kialakítanak egy kétoldali, egyszerű pihenőt a Tápiószele-Abony összekötő út térségében, zajárnyékoló falak létesülnek 1 ezer 708 méteren és üzemi hírközlési központot telepítenek.    

A beruházás során 6,57 kilométer önkormányzati földút épül, megújul 3 kilométer kétszer egy sávos burkolt önkormányzati út, valamint 1,2 kilométer kétszer egy sávos út és 1,1 kilométer szintén kétszer egy sávos mellékút.    

Mayer András szólt arról, hogy az építkezés során 1 millió 300 ezer köbméter földet kell megmozgatni, a föld deponálása már megkezdődött, a hó olvadását követően elindulhat a tényleges kivitelezés is – tette hozzá.    

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: gyorsforgalmi út, autópálya vagy négysávos út épülésével, minden kilométernyi fejlesztés mellé mintegy 5 milliárd forintnak megfelelő működő, munkahelyteremtő beruházás várható az eddigi tapasztalatok alapján. Hozzátette: Szolnokon jelenleg már 4 százalék alatti a munkanélküliség, és további csökkenés várható, az elmúlt évben több mint egymilliárd forinttal nőtt a város adóbevétele. Megtelt a 124 hektáros ipari park a városban. A polgármester elmondása szerint az M4-es négysávosításához kötődően új, 64 hektáros ipari park kialakítását tervezik a közeljövőben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink