hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elpusztult a méhállomány negyede

  • MTI

A méhállomány negyede pusztult el az elmúlt hónapokban az elszaporodott ázsiai méhatka terjesztette vírusok miatt. A hazai mézellátás biztosított, de elképzelhető, hogy exportra az idén kevesebb jut – nyilatkozta a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke hétfőn az MTI-nek.

Haász Ferenc kifejtette: Békés megyében az ősszel regisztrált 78 ezres méhállomány körülbelül 20 ezerrel csökkent az elmúlt hónapokban, volt olyan gazda, aki méheik 70 százalékát elveszítették.

A 650 tagú Békés megyei egyesület tagjai mostanra nagyjából stabilizálták az állományt, de a fiatal egyedek idén már nem tudnak bekapcsolódni a termelésbe. Egy termelő család 25-30 kilogramm mézet állít elő, most csak 12-15-öt produkáltak a betegség miatt – mondta.

A repce túl korán virágzott, majd jött egy hűvösebb, szeles időjárás, emiatt a méhek kevés virágport tudtak gyűjteni. Repcemézet alig találni a nagybani piacon – közölte Haász Ferenc.

Békés megyében van Magyarországon a legkevesebb akácerdő, ezért a termelők az északi országrészbe, a Mátrába, a Zemplénbe és a Bükkbe viszik a méheket, ott azonban a kora tavaszi fagyok csaknem 90 százalékban tették tönkre a virágokat. A Nyírségben 30-40 százalékos volt a fagykár. A Duna-Tisza-közén és a Nyírség déli részein azért családonként 23-25 kilogramm mézet tudtak pergetni a méhészek, ami megegyezik egy gyenge-közepes év termésével – mondta az egyesületi elnök.

A felvásárlási árak hordós akácméz esetén a nagybani piacon 1200 forint körül alakulnak, ez valamivel jobb ár a tavalyinál.

Békés megyében a 65 ezer hektáron termő napraforgó egyes területeken – Okány, Sarkad, Békés, Vésztő környékén – jól mézel; a megye déli részein azonban a nagy szárazság miatt inkább csak közepesnek mondható. A nagybani piacon jelenleg a tavalyival nagyjából azonos felvásárlási árat, kilónként 650 forintot kínálnak a napraforgó- és a vegyesméz kilójáért.

Haász Ferenc szerint a méhészek a magyar fogyasztói igényeket – a fajtamézek közül a repcét kivéve – ki tudják
elégíteni. Átlagosan a Magyarországon megtermelt méz 65-70 százalékát szokták exportálni, főként Német-, Olasz- és Franciaországba. Az átlagos magyar mézfogyasztás évente 70-80 dekagramm.

A megyei elnök úgy vélekedett, azok a méhészek, akiket nem érintett túl nagy mértékben a méhpusztulás, és őszre stabilizálni tudják a termelő méhállományt, gyenge pozitív szezont tudnak zárni. Ahol nagyfokú volt a pusztulás, ott nullszaldó körül zárhatnak a termelők.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink