Egykulcsos adó: a képviselők átalgosan 70 ezerrel többet vihetnek haza
Jól jártak az egykulcsos adó bevezetésével az országgyűlési képviselők, családi állapotuktól és bizottsági helyüktől függően átlagosan hetvenezer forinttal visznek haza többet - ismerteti a keddi Népszabadság.
A napilap cikkéből kiderül, hogy a kiemelkedően magas képviselői bevételek esetén (polgármesteri poszt, bizottsági helyek, országgyűlési és fővárosi képviselőség egyszerre) akár háromszázezer forint pluszt is jelenthet az adóváltozás.
Az Országgyűlés 2010 novemberében fogadta el az egykulcsos rendszert: a Fidesz és a KDNP képviselői, valamint Molnár Oszkár és Ivády Gábor független képviselők támogatták; az MSZP, az LMP és a Jobbik ellene voksolt.
A Népszabadság körkérdése nyomán kiderült, hogy az LMP-s képviselők a párt közös kasszájába fizetik vissza az adóváltozás miatti növekményösszeget, de vizsgálják annak lehetőségét is, hogy egyszerűen a teljes nettó bér egy bizonyos százalékát, a szóban forgó növekményrésszel azonos összeget fizessenek be a kasszába. A szocialistáknál nincs általános gyakorlat, mindenki egyénileg dönti el, hogy mire fordítja a pluszbevételt. Az MSZP illetékesei szerint a többség közösségi célokra költi az extra pénzt, a borsodi képviselőik például átlagosan negyven-ötvenezer forint erejéig jótékonykodnak belőle. A Jobbikban sincs testületi döntés a növekmény felhasználásáról, de a politikusok rendszeresen adakoznak fizetésükből. A Demokratikus Koalíció politikusai január elsejétől javadalmazásuk 15 százalékát pártműködési és jótékonysági célokra adják le.
A lap szerette volna megtudni a Fidesz álláspontját is az ügyben, de a kormánypárti frakció mindössze annyit közölt: csak a szezonnyitó frakcióülés után tudnak érdemben válaszolni a képviselői juttatásokra vonatkozó kérdésekre.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » 2012-es HVG TB különszám
- » 2012-es HVG ADÓ különszám

Hozzászólások (0)