hirdetés
További témák

Durván eladósodnak a magyarok, sokan halmozzák a hiteleket

  • lapszemle

Hatmilliónál is több hitelszerződése van a magyar háztartásoknak, többen meglévő kölcsönük mellé vesznek fel újabbakat – írja a Népszava.

hirdetés
hirdetés

Az év első két hónapjában már 100 milliárd forint fölé került az új lakáshitelek összege, ami 38 százalékos éves növekedést jelent. A leglátványosabb bővülés a személyi hiteleknél látható: a folyósított összeg csaknem 58 milliárd forintra nőtt az idei év első két hónapjában. Ez 72 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor, 2016 első két hónapjával összevetve pedig másfélszeres bővülést jelent.

Pedig hitelszerződésekből eddig sem volt hiány: a Központi Hitelinformációs Rendszer adatai alapján 2017 szeptemberében a magyar háztartások 959 ezer jelzáloghitel-szerződése mellett több mint ötmillió egyéb hitelszerződés is fennállt. A fogyasztási hitellel rendelkező háztartások körében a személyi kölcsönök aránya 43 százalékot tett ki, az áruhiteleké pedig 32 százalékot. Az adósok jelentős része ráadásul halmozza a hiteleket, vagy hitelből hitelbe veri magát – olvasható a Népszavában.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, a szolgáltatáscsomag részeként megkapja az „Adatvédelem a gyakorlatban” című kiadványt is! Az akció feltételei a 2018. március 14-től 2018. április 25-ig megrendelt, és 2018. május 9-ig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.
Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Fordított vagy egyenes áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított vagy egyenes áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

5% áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

2018 április
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X